A bevétel és a turizmus, vagy a helyiek érdeke a fontos? Változik a „kötényes fürdőzés”, rövidebbek lesznek a kizárólag férfiak vagy nők által látogatható időszakok a Rudas fürdőben, miután a Gellért fürdőt több évre bezárták. Vitézy Dávid, a városfejlesztési bizottság elnöke szerint azonban nem lehet a tömegturizmus igényeit a fővárosiak érdekei elé helyezni.
Pár napja felújítás miatt hosszú időre bezárt a Gellért fürdő, így a következő pár évben megnövekedett forgalom várható a többi fővárosi gyógyfürdőben, köztük a Rudasban is, ahol korábban hétfőtől péntekig úgynevezett „kötényes fürdőzés” működött, ami azt jelenti, hogy fürdőruha nélkül használták a török fürdőt a vendégek. Hétfőn a férfiak, kedden a hölgyek, szerdán csütörtökön a férfiak, csütörtökön 13 óráig, illetve pénteken 11 óráig szintén a férfiak.
„Annyit változtattunk, hogy most
minden nap, tehát hétfőtől péntekig 11 óráig van lehetőség a kötényes fürdőzésre, majd 11 óra után megszűnik a kötényes fürdőzés, és koedukálttá válik a fürdő,
azaz hölgyek és férfiak együtt használhatják 20 óráig a fürdő teljes területét, így a wellnessrészleget, az úszómedencét és a törökfürdőt is” – magyarázta el a változásokat Borosné Szűcs Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója az InfoRádióban. A változások október 1-jétől léptek életbe, egyszerre a Gellért bezárásával.
Szeptemberben a Rudasban törzsvendég-találkozót szerveztek, és a végső döntésnél figyelembe vették az ott elhangzottakat. Vitézy Dávid, a főváros városfejlesztési bizottságának elnöke azonban nem ért egyet a főváros és a fürdővállalat vezetőinek döntésével.
A politikus szerint ahogy az Airbnb tömeges terjedése a lakókat űzi el a belvárosból, úgy a fürdőkből a még megmaradt tradicionális fürdőkultúrát követő budapestieket kergeti el az intézkedés. „Ebben a konkrét ügyben én azt javasoltam, hogy
hallgassuk meg a tiltakozókat, a női és férfi törzsvendégeket, a fürdő és a város vezetését is, és nézzük meg, hogy kell-e módosítani ezeken a döntéseken.
Minket erről nem kérdeztek meg előzetesen, a főpolgármester és a gyógyfürdő vezetése saját hatáskörében döntött, a közgyűlés és a bizottság ezt eddig nem tárgyalta, de szerintem most van akkora felháborodás, nagyon sokan írnak, hogy érdemes ránézni az ügyre” – fogalmazott Vitézy Dávid.
A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója emlékeztetett rá, hogy a Gellért fürdő bezárása csaknem 4 milliárd forint kiesést jelent a társaságnak, ezért felelős üzemeltetőként nem mondhatnak le a racionalizálás eredményeként befolyó 5-600 millió forintos többletbevételről.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


