Folytatódik a számháború a Balatonnál

Folytatódik a számháború a Balatonnál

Sok minden múlhat 175 emberen.

Továbbra is téma, hogy mennyien is laknak pontosan Siófokon. A számolgatás oka, hogy az önkormányzatok kasszájából kieső iparűzési adót az állam megtéríti a 25 ezer alatti lakossal rendelkező települések esetében, a többieknek viszont egyedi elbírálásban kell bízniuk – írja a hirbalaton.hu.

Siófok lakossága pont 25 ezer körül alakul. Lengyel Róbert, Siófok polgármestere a közösségi oldalán számolt be arról, hogy hivatalos iratot kapott a kérdés eldöntésére. A Belügyminisztérium nyilvántartása alapján, 2021. január 1-i állapot szerint 25 043 a siófoki lakosok száma. Közben megjelent a Központi Statisztikai Hivatal közhiteles adatsora is, mely szerint 24 932 a bejelentett lakó Siófokon.

Hírdetés

“Jegyző úr tájékoztatása szerint a 25 ezret csak akkor haladjuk meg, ha ehhez a számhoz hozzá vesszük azt a 175 főt is, akik ugyan hajléktalanok, viszont Siófok a feltüntetett, de utca, házszám nélküli tartózkodási helyük. Vélelmezem, nagy részük nincs is Siófokon, ide adót értelem szerűen sosem fizettek, csak valamikor kiállítottak számukra egy ilyen igazolványt és közben meg szélednek szerte Magyarországon. Tehát a hajléktalanjainkkal lehetünk a bűvös szám felett?” – teszi fel a kérdést a település vezetője.

Lengyel Róbert jelezte, hogy az illetékes minisztériumhoz és miniszteri biztoshoz fordult az ügyben.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »