Kemping helyett százmillió forintos házak. MÁV-üdülő helyére konferenciaközpont külön bevezetett Balatonnal. Letarolt, majd üresen hagyott terület; és 175 hajóra tervezett, a strandot kettévágó kikötő – sorol fel a Telex néhány beruházást a Balaton-parti településekről, amit hiába ellenzett a lakosság egy része, hiába támadták meg a bíróságon, akkor is felépült vagy jelenleg is dolgoznak rajta.
A Balaton partját évről évre egyre nagyobb arányban terítik be a nagy, sok esetben oda nem illő beruházások. A természetes és zöld partszakaszokat felváltják az épületkomplexumok, vagy a magáncélra megvásárolható, árban mindenképpen luxuskategóriába tartozó ingatlanok.
Már a helyieket is elzárják a Balatontól
Közben a helyiek sokszor már azért küzdenek, hogy a megszokott helyükön valahogy még oda tudjanak menni a vízhez. A Balatonon mára alig akad olyan település, amelynek ne jutna legalább egy ilyen projekt. A lap a teljesség igénye nélkül fel is sorol néhány példát:
Az például januárban derült ki, hogy Balaton-parti villák épülhetnek az egykori zánkai MÁV-üdülő területén. Balatonakalinak néhány évvel ezelőtt még három vízparti kempingje is volt, ebből az eredetihez hasonló formájában már csak egy maradt meg.
Tihany a nagy építkezések mellett a NER egyik kedvence üdülőhelyévé is vált. Most éppen a Cordia ingatlanfejlesztő cég leányvállalata akar 45 lakásos lakótelepet építeni a Kenderföldeknek nevezett, spontán beerdősült területen, közel a révhez.
Balatonfüreden is egymást váltják a nagyobb, leginkább a NER-hez köthető projektek. a településen gyakorlatilag mindig folyamatban van valami nagyobb építkezés, ami évről évre teljesen átformál egy-egy városrészt vagy utcát.
(Címlapkép: Az 53. Kékszalag Nagydíj tókerülő vitorlásverseny mezőnye Zamárdiból fotózva, Tihany közelében 2021. július 22-én. MTI/Varga György)
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »