Folyamatosan adják át a Városliget megújult részeit

“2017-ig a szakácskönyvet nézték, azóta főznek, és idén már ennek eredménye is lesz.” A Városliget Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese fogalmazott így a Karc FM-en. Sághy Attila arról beszélt, hogy szakaszosan adják át a felújított parkot. Tavaly felavatták az Élményparkot és a Vakok kertjét. Idén birtokba vehetik a nagy játszóteret, a Rózsakertet és a Millenium Házát. Szeptembertől látogatható a komáromi Csillag erőd. Közben épül a Zene Háza, de az is eldőlt, hogy az új Néprajzi Múzeumot ki építheti fel. Az épület két év alatt készen lesz, de még utána “be kell laknia a múzeumnak.”

Sághy Attila elismerte, hogy némileg csúszásban vannak az eredeti tervekhez képest, de már minden engedéllyel rendelkeznek. A Dózsa György út és az Ajtósi Dürer utca sarkán építik a Városligeti Színházat, mellette pedig mélygarázst alakítanak ki. A Közlekedési Múzeum helyén épül a Magyar Innováció Háza, amelynél jelenleg a kivitelezési tervek készülnek.

Hírdetés

Beszélt arról is, hogy néhány év múlva az M3-as autópályáról érkezők nem a Ligeten keresztül hajtanak majd be a városba, mert a Kós Károly sétányt lezárják az autósok elől. A Városliget Zrt. vezérigazgató-helyettese ismét cáfolta, hogy az átalakítások miatt csökkenne a zöldfelület a Városligetben. Öt focipályányi, minőségi zöldfelülettel nő a park zöld területeinek aránya. Sághy Attila egyébként furcsállja, hogy a zöld programmal kampányoló Karácsony Gergely zuglói polgármesterként még nem adta meg az engedélyt az Ajtósi Dürer sor mellet épülő kerékpárútra.

A Városliget Budapest második legnagyobb közparkja, 100 hektáros területen fekszik. A kormány hét éve döntött a Liget Budapest Projekt elindításáról. Ennek során megújul a 200 éves közpark és új múzeumi negyed jön létre. Európa legnagyobb kulturális fejlesztése az előzetes számítások szerint 250 milliárd forintba kerül.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »