Fölényes győzelemmel biztosította helyét a középdöntőben a magyar női kézilabda-válogatott

Fölényes győzelemmel biztosította helyét a középdöntőben a magyar női kézilabda-válogatott

A magyar válogatott rendkívül magabiztos játékkal, 47–13-ra legyőzte Iránt a női kézilabda-világbajnokság csoportkörének második fordulójában, ezzel bejutott a középdöntőbe. A mieink csütörtökön Szenegál ellen nyertek, a szombati siker pedig már a torna első szakaszának végkimenetelét is eldöntötte.

Magabiztos kezdés, gyors előny

Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány ezúttal pihentette Szemerey Zsófit és Papp Nikolet­tát, helyettük Bukovszky Anna és Csíkos Luca kapott lehetőséget – mindketten éltek is vele. Csíkos rögtön első labdaérintéséből gólt szerzett, majd a magyar válogatott első négy lövése egyaránt utat talált az iráni kapuba.

Az ázsiai együttes a harmadik percben elvesztette kezdő balátlövőjét sérülés miatt, miközben a mieink már ekkor jelentős előnyt építettek: az első iráni találatra az ötödik percig kellett várni, a tízgólos különbség pedig alig negyedóra alatt kialakult (13–3). Golovin ígéretéhez híven tízpercenként frissítette csapatát, így mindenki megfelelő játékidőt kapott.

Fotó: MTI

Támadógépezet magas fordulaton

A magyar válogatott gyors lerohanásokból és felállt fal ellen is eredményes volt, a rontott lövések után pedig rendre megszerezte a kipattanókat.

A szünetre már húszgólos előnnyel vonultak a mieink (26–6), ugyanannyival, mint a 2005-ös, Ausztrália elleni rekordmeccs félidejében.

A csereként beálló játékosok – köztük a több gólt szerző Albek Anna – szintén magabiztosan szálltak be.

A fordulás után valamennyi benevezett mezőnyjátékos pályára lépett, és sorra érkeztek az újabb magyar találatok.

A szélen villogó Márton Gréta tovább növelte a különbséget, miközben Bukovszky Anna kilenc védéssel járult hozzá a fölényhez.

A 45. percben Kuczora Csenge is feliratkozott az eredményjelzőre, így minden magyar mezőnyjátékos gólt szerzett. A harmincgólos különbség az 53. percben alakult ki (42–12).

Hírdetés

Fotó: MTI

Biztos továbbjutás, Svájc következik

A 47–13-as sikerrel eldőlt, hogy a magyar válogatott bejut a középdöntőbe, ahol a csoportdöntőnek számító Svájc elleni találkozó következik. A két csapat százszázalékos mérleggel csap össze, és a hétfő esti mérkőzés már a továbbvitt pontokról is dönthet.

A magyar válogatott utolsó csoportmérkőzése:

B-csoport (‘s-Hertogenbosch): Magyarország, Svájc, Szenegál, Irán

December 1.: Magyarország–Svájc

A magyar női kézilabda-válogatott 18 fős világbajnoki kerete:

Kapusok: Szemerey Zsófi (Győri ETO), Janurik Kinga (FTC), Bukovszky Anna (Esztergom)

Jobbszélsők: Kovács Anett (Esztergom), Grosch Vivien (DVSC)

Jobbátlövők: Klujber Katrin (FTC), Papp Nikoletta (CS Minaur Baia Mare), Albek Anna (Metz Handball)

Irányítók: Vámos Petra (Metz Handball), Simon Petra (FTC)

Beállók: Tóvizi Petra (DVSC), Bordás Réka (FTC), Szmolek Apollónia (Esztergom)

Balátlövők: Kuczora Csenge (Thüringer HC), Faragó Lea (Esztergom), Csíkos Luca (Váci NKSE)

Balszélsők: Márton Gréta (FTC), Hársfalvi Júlia (FTC)

Szövetségi kapitány: Golovin Vlagyimir

Bartalos Nikolas/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »