Főleg a Soros-hálózatnak nem tetszettek Orbán Viktor szavai

Főleg a Soros-hálózatnak nem tetszettek Orbán Viktor szavai

Hollik István elmondta, a kormánypártok szerint is felháborító, hogy a gyöngyöspatai romákon keresztül pénzt húznak le, zsarolnak ki a magyar államtól.

A Fidesz-KDNP teljes mértékben egyetért a miniszterelnökkel abban, hogy Soros-hálózat által indított perben a gyöngyöspatai cigány családok számára megítélt százmillió forintos kártérítés nagyon igazságtalan, a helyzetet nem oldja meg, és csak további feszültségeket szít – mondta Hollik István szombaton sajtótájékoztatón, Budapesten.

A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója hangsúlyozta: a kormányfő csütörtöki évkezdő sajtótájékoztatója „sokaknak nem tetszett”, a miniszterelnök szavai a gyöngyöspatai helyzetről pedig „nagyon nem tetszettek a Soros-hálózatnak” – jegyezte meg Hollik István, emlékeztett  arra is, hogy a „Soros György által finanszírozott Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) közleményben tiltakozott a miniszterelnöki mondatokkal szemben”.

Szavai szerint a Soros-hálózat feszültséget kelt a gyöngyöspatai cigányok között és a magyar államnak és a helyi önkormányzatnak is kárt okoz. „Ők nem megoldani akarták a problémát, hanem a helyi cigányságot felhasználva támadni akarták a magyar államot” – hangoztatta a kereszténydemokrata politikus.

Úgy folytatta: abban is egyetértenek a miniszterelnökkel, hogy felháborító, hogy a gyöngyöspatai romákon keresztül pénzt húznak le, zsarolnak ki a magyar államtól.

Hírdetés

Rögzítette, hogy a Fidesz-KDNP nem vitatja a bíróság döntésének jogszerűségét, de ennek ellenére nagyon igazságtalannak és károsnak tarják a most kialakult helyzetet. Hollik István megjegyezte azt is, hogy a helyiek számára is érthetetlen, hogy egyesek csak úgy kapnak millió forintokat, míg mások keményen dolgoznak. Álláspontja szerint ez komoly békétlenséget szülhet és már szült is a településen.

Hollik István szólt arról is, hogy a százmillió forint összegű kártérítés csődbe viszi a gyöngyöspatai önkormányzatot, amelynek évente 40 millió forint saját bevétele van. Egyben utalt arra, hogy a kormány megsegítheti Gyöngyöspata önkormányzatát, mert – mint fogalmazott – „nem megengedhető, hogy a Soros-hálózat miatt egy önkormányzat csődbe menjen”. Ha a kormány talál olyan megoldást, hogy a gyöngyöspatai „büntetést” ne kelljen kifizetni azt a Fidesz-KDNP támogatni fogja – fűzte hozzá.

A kormánypárti politikus szintén kérdésre közölte: a Fidesz-KDNP szerint a rabok fogva tartásának nem megfelelő minőségére hivatkozva indult perek nyomán az elítéltek számára a megítélt pénzbeli kártérítések ügye „sérti a magyar emberek igazságérzetét”. A Fidesz-KDNP egyetért a miniszterelnök erre vonatkozó csütörtöki szavaival is, és támogatja a kormányt abban, hogy megvizsgálja annak lehetőségét, hogy ezeket kártérítéseket ne kelljen a magyar államnak kifizetnie.

A falusi csok kapcsán Hollik Istvánt arról kérdezték, hogy egy felmérés szerint az elnéptelenedő falvak helyett inkább a „virágzó településeket”, és a Budapest-környéki agglomerációt részesítik előnyben az ingatlanvásárolók. Hollik István úgy válaszolt, hogy a falusi csokot a kérdésben említett településeken „eleve sem lehet igénybe venni”, hanem csak azokon településeken, ahol csökken a lakosság száma. Közölte: hogy az igénylések területi eloszlása „nagyjából egyenletes”, a legtöbb igénylés Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkezik.

A Fidesz-KDNP jó és helyes kezdeményezésnek tartja a Magyar Falu Programot és támogatja annak idei folytatását, erősítését – jelezte.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »