Földi: Vannak hazai jelei a radikalizációnak

Földi: Vannak hazai jelei a radikalizációnak

Eurómilliárdokat zsebel be a migrációra ráépülve a maffia. Közben a no-go zónákban élő harmadik generációs bevándorlók bűnözésben szerzett tapasztalataira épít az IÁ.

A szakértő szerint hazánkban ugyanez várható.

Belátható időn belül a terroristák logisztikai bázisa lehet Magyarország, ahol pihennek, találkoznak egymással, szervezkednek – jelentette ki a Magyar Időknek Földi László, az Információs Hivatal volt műveleti igazgatója, titkosszolgálati szakértő. Szerinte hazánk továbbra sem célpontja a terrorizmusnak, ám a terroristák számára ideális logisztikai helyszín. A schengeni határok nyitottak, és így szabadon, ellenőrzés nélkül jöhetnek-mehetnek az unióban, mint azt a párizsi merényletek megszervezőjének tartott, Belgiumban élő francia állampolgár, Salah Abdeslam tette. Ő bizonyíthatóan háromszor is járt hazánkban a merénylet előkészítése során.

Földi László a tömeges migrációt elemezve jutott arra a következtetésre, hogy a szervezett bűnözés és a terrorizmus közeledése tapasztalható. A maffiák egyfelől ráépültek a migrációra, milliárdos hasznot hajt számukra például az embercsempészet, de az afganisztáni eredetű kábítószer csempészete is óriási üzlet. Az is megfigyelhető, hogy Nyugat-Európa nagyvárosaiban, az úgynevezett no-go zónákban – a bűntől erősen fertőzött negyedekben – élő másod- és harmadgenerációs bevándorlók közül sokan bűnözésből élnek, a drog- és fegyverkereskedelem mellett bejáratott rendszerük van például a feltöltős SIM-kártyák beszerzésére. Az ellenőrizhetetlen kommunikációt lehetővé tévő kártyákat a szervezett bűnözők előszeretettel használják itthon is.

Hírdetés

A szakértő szerint csak idő kérdése az ISIS térnyerése

A no-go zónák bűnöző lakóit célba vette az Iszlám Állam (ISIS), és a bűnözők helyismeretére, tapasztalataira építve, ideológiát adva nekik dzsihádra buzdítja őket. Földi László kiemelte: a célba vett bűnözők helyismerete és operatív tudása, tapasztalata elengedhetetlen az ISIS számára. Az ismeretlen számban Európába beáramlott migránsok nem ismerik a terepet, ám egy részük, amint elfogy a pénze, beáll végrehajtónak, „katonának” a szervezett bűnözőkhöz, illetve önálló bandákat alkotva próbálnak kihasítani maguknak az alvilágból egy-egy jövedelmező „üzletágat”. Mivel nem tudjuk, mennyien vannak, kik ők, beláthatatlan következményei lehetnek az önállósodásuknak, hiszen a hagyományosan Európában dolgozó szervezett bűnözők nem fogják harc nélkül átadni a területüket.

A titkosszolgálati szakember ugyanakkor úgy látja, a rendészeti erők számára szinte megoldhatatlan feladat úrrá lenni a folyamatokon. Ugrásszerűen megnőtt a bűnözők száma, a terroristák pedig keresik a kapcsolatot az iszlám hitű szervezett bűnözőkkel, a jelek szerint sikerrel. Itthon hasonló folyamatokra számíthatunk.

– A hazánkban évtizedek óta élő arabok első és másodgeneráció­jának egy része a törvénnyel szemben határozta meg az életét, az életvitelük bűnügyi szempontból értékelhető. Valutázás, csempészés, SIM-kártya árusítása, fegyver- és drogkereskedelem a fő profiljuk. A hatóságok pontosan tudják, kik ők. Folyamatosan figyelni kell rájuk, mert vannak már jelek arra, hogy egyesek radikalizálódnak. Az ISIS egyelőre még nem nyert teret körükben, de ez csak idő kérdése – mondta Földi László a hazai helyzetről.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »