Az öreg kontinens elkényelmesedett, jövőjének történelmét ezért a nagyhatalmak kezdték el írni – mondta Földi László biztonságpolitikai szakértő a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában a milliós bevándorlási hullámmal összefüggésben.
Európában az elmúlt évtizedekben eltűnt a félelemérzet: „az emberek már nem próbálják meg újraértékelni, ha olyan jelenségek bukkannak fel, amelyek a társadalmat részben veszélyeztetik” – állapította meg a biztonságpolitikai szakértő. A mostani helyzetnek voltak már előjelei – folytatta: a londoni metróban vagy a madridi vonaton történt merényletek jelezték, hogy az unalmas életünk átrendeződhet. Ezek az események azonban szenzáció formájában jelentek meg egy-egy időponthoz és helyhez kötve, ezért Európa többi részén gyorsan túltették magukat rajta a polgárok, arra pedig, hogy ez tendenciává válthat, nem számítottak – magyarázta.
Földi László |
A világ urai nem Európában vannak
A biztonságpolitikai szakértő szerint egyre nagyobb hatalom és tőke összpontosul egyre kevesebb ember kezében, és egy egész világ gazdasági-pénzügyi értelemben vett újrafelosztásáról beszélhetünk. „Európa szerepe a kultúrában, a hagyományban van, miközben a világ gazdaságának irányítói nem feltétlenül Európában vannak” – fogalmazott. Európa népesedési vagy munkaerő-piaci kérdésének megoldására nem a migránsválság a megfelelő, mert közben kultúra és hagyomány elveszhet – emelte ki.
El akarják veszíteni az öreg kontinenst
Föld László szerint a politikusok nem hallgatnak a szakmára, a szakértőkre. Vannak, akik ragaszkodnak az elképzelésükhöz, mert a kihívásokat taktikai jellegűnek tartják, és elhiszik, hogy a stratégiájuk megfelelő. De jelen van a rosszhiszeműség is, amikor valaki tudatosan hagyja figyelmen kívül a szakma véleményét másodszándék miatt – mutatott rá. A szakértő szerint el akarják veszíteni Európát, és közel állunk ahhoz, hogy valóban teljesen átalakuljon. A migránskérdéssel kapcsolatban megjegyezte, nem ez a néhány százezer ember a kérdés, hanem ennek a tendenciózus oldala: ha Európa nem mond határozott nemet, még többen fognak útra kelni. Az újkori népvándorlás nem megoldás – állította.
A politikai akarat számít
Földi László a titkosszolgálatok munkájával kapcsolatban elmondta: az a dolguk, hogy használják a rendelkezésükre álló eszközöket, és mivel a jövőt kutatják, azt nem tudják megtenni a tényekből, csak a hipotézisekből kiindulva, konzekvenciákat levonva – tette hozzá. Mellesleg teljesen mindegy, milyen információt gyűjt a titkosszolgálat, vagy mire tesz javaslatot, annak felhasználásáról és mikéntjéről a politika dönt – hangsúlyozta.
Az IÁ profi katonatisztek irányításával működik
A kiszivárogtatókról annyit mondott, hogy példás büntetés járna nekik, mert az információ védelemre szorul. Abban a pillanatban, hogy az információk elkezdenek kiszivárogni, nagyon bonyolulttá teszik a világot, hisz azokat illetéktelenek használják fel, lásd Iszlám Állam – világított rá. A terrorista szervezet egyébként profi katonatisztek irányításával működik, akik szaktudásukhoz hadsereget toboroztak maguk köré, elsősorban a Közel-Keleten talajt vesztett emberekből és az unióban lévő frusztrált fiatalokból – fejtette ki a biztonságpolitikai szakértő.
(Kossuth Rádió nyomán)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »