Földi: Az IÁ Európában anarchiát vagy polgárháborút akar

Európa egy nagyon komoly konfliktusba keveredett, merényletsorozat van a kontinensen, az ellenség immár szimbólumokat is képes támadni – jelentette ki Földi László az M1 Ma reggel című műsorában.

Németország igazán a futballra és az autógyártására büszke, a Volkswagen-botrány és a dortmundi merénylet azonban megmutatta, mindkettőben megpróbálják megalázni – tette hozzá.

Ami a kivitelezés módját illeti, nem mondhatjuk, hogy sokat változott a helyzet: még mindig nem igazi profi megoldást látunk, hiszen nem számoltak azzal, hogy az autóbusz megerősített, és a repeszeket is kibírja – hívta fel a figyelmet.

Kiemelte azt is: a német politika abszolút befogadó volt, pozitívan közeledett egy identitás nélküli tömeg megérkezéséhez, ellátta őket, mégis célpont lett. Ez egy háború, melyben nincsenek engedmények az ellenség részéről – hangoztatta.

Hírdetés

Beszélt arról is: az Iszlám Állam érdeke, hogy minél több muszlim katonát küldjön be Európába. Nem feltétlenül azért, hogy robbantson, hanem hálózatot építeni. Érdeke, hogy nyitva maradjanak a határok, ezért nem mindig „vállalja be” a merényleteket – érvelt.

Az Iszlám Állam és kollaboránsai azt szeretnék, hogy Európában anarchia legyen vagy polgárháború – fogalmazott.

A szakértő szerint a politikának hátrébb kellene lépnie, és engedni, a szakma döntse el, hogyan kell védeni egy megtámadott kontinenst. Így szép lassan vissza lehet venni a „fehér bábut”, vagyis a kezdeményezés jogát – sorolta.

Ehhez a határokat le kell zárni, az illegálisan itt tartózkodókat ki kell vinni Európából, aki ezt nem teljesíti, felelősségre kell vonni. El kell várni az ide érkezőktől, hogy integrálódjanak, elfogadják a helyi törvényeket, és felejtsék el, hogy más identitással tudnak élni Európában. Ezek mind kellenek hozzá, és ezenközben nem nélkülözhető az erőszak. Ez egy háború, amiben nyerni kell – tette egyértelművé.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »