Fókuszban a dalokat kísérő kisfilmek

Fókuszban a dalokat kísérő kisfilmek

Fókuszban a dalokat kísérő kisfilmek Juhász Katalin2025. 11. 10., h – 10:34

Tavaly is, idén is Pogány Induló klipje kapta a fődíjat a Magyar Klipszemlén – bár ebben az évben Magyarország első számú fenegyereke egy másik fiatal rapperrel osztozott A legjobb klip díján. 

Pogány Induló csapata összesen három díjat vihetett haza, Beton.Hofi azonban nála is több elismerést söpört be, szám szerint négyet. 

Ezen a megmérettetésen nem a zene, hanem a vizualitás volt fókuszban. A kettőt persze nehéz elválasztani egymástól, főleg az utóbbi években, mivel a látvány egyre fontosabb része a produkciónak, videoklip nélkül pedig szinte ma már szinte esély sincs befutni. A Magyar Klipszemle színvonala évről évre emelkedik. Idén 280 klip került fel a szűkített listára, ezekből állította össze a zsűri a 150-es vetített versenyprogramot. 

A fokozódó érdeklődésre reagálva a szervezők öt új kategóriát is létrehoztak, köztük a mobiltelefonnal készített klipek versenyét. A tavalyi 18 helyett idén már 23 szakmai díjat osztott ki az évente változó összetételű zsűri, összesen 54 nyertest hirdettek. A rendezvény ezzel tovább növelte renoméját a magyar zenei életben, mára a dalok vizuális megjelenésének legfontosabb fóruma lett, ahol az új filmes technológiák, a művészi kísérletezés és a popkultúra találkozik. Itt ráadásul egyforma eséllyel indulnak az ismert és a feltörekvő előadók videói. 

Idén megosztott fődíjat ítélt oda a zsűri Pogány Induló Egy/Kettő  (rendező: Büki Balázs) és Co Lee A Dzsungel Könyve (r.: Székely Róbert) című klipjeinek. Pogány Induló videója ezen felül megkapta a Legjobb Operatőri Munka és a Legjobb Rendezés díját is a november 6-án lezajlott Klipszemlén, amelyet már kilencedik alkalommal rendeztek meg – ezúttal is a budapesti Akvárium klubban. Beton.Hofi Be vagyok zárva című klipje (r.: Kelemen Barna) a legjobb rendezés kategóriában győzött. A legjobb mesterséges intelligencia segítségével készült videó Beton.Hofi Anubii$-szal közös, Pont jó című dalának kisfilmje lett. Egy újabb Beton.Hofi-dal, az Angyalok klipje a legjobb styling/jelmez díját, a Pokol pedig a legjobb mobilklip díját kapta meg.  

A rajongók is szavazhattak: a közönségdíj a Máklikőr Hűtlen tangó című klipjéé lett. A Legjobb Performansz kategóriában a hamarosan európai turnéra induló Jazzbois zenekar győzött a LAM Tones című videóval, míg a Legjobb VFX díját a már-már alternatív állócsillagnak számító Platon Karataev zenekar Három idő című dalához készült klip kapta. 

A Magyar Klipszemle nyertesei kategóriánként:

Legjobb Klip (fődíj): Pogány Induló – Egy / Kettő, Co Lee – A dzsungel könyve

Közönségdíj: Máklikőr – Hűtlen tangó

A szervezők különdíja: 4Bards feat. Szaffi – Karácsony másnapján, böiler – Szék

A zsűri különdíja: Szászi Petra X Ladányi Jancsó Jákob – Gym Symphony

Legjobb AI Video: Beton.Hofi, ANUBII$ – Pont jó 

Legjobb Alakítás: Légüres tél – Nem félek a farkastól, Majka – Csurran, cseppen

Legjobb Animáció: Villő – Séance, hari_drama – Eyelids

Legjobb Budapest: Glsch x DDT – Mérleg, EDEN – Ghost in the Shell, Szalai – Big Jet

Hírdetés

Legjobb Dance: Raklap – Esőerdős élmények a kádban, Lenkke_ – Teló

Legnagyobb Dili: som som – East of Eden

Legjobb DIY Klip: 6363 – politika

Legjobb Image Klip: Mehringer x BALKAN VIP, sosehol – SZAR AZ ÉLET

Legjobb Koncepció: 6363 közr. Nash, glsch, pHLaT, Tink – emberem, Janet Gruber – Apám szemével, Blahalouisiana – Amore (de nem veled)

Legjobb Látvány: Dzsúdló – Sötét, Önnu Jónu Son – Thank You, Co Lee – A dzsungel könyve

Legjobb Mobilklip: Beton.Hofi – Pokol

Legjobb Mood: Csalogány – Virágot Kamillnak

Legjobb Operatőri Munka: Pogány Induló – Egy / Kettő, Disiz – ton ventre, Selah Vie – Vándorlunk, Csinszka – Felsütött a napsugára

Legjobb Ötlet: Szlimmy, DOÓR feat. Co Lee – Röppenjünk, Mikee Mykanic – TAKA, Cserihanna – Sörseggű lány

Legjobb Performansz: Jazzbois – LAM Tones

Legjobb Rendezés: Beton.Hofi – Be vagyok zárva, Pogány Induló – kettő / kettő, Dzsúdló – Presso, Csík Zenekar – Közbeszólt az ég

Legjobb Styling/Jelmez: Beton.Hofi – Angyalok, Desh – Talpra cigányok

Legjobb Sztiló: Ótvar Pestis – ZOMBI 34, KKEVIN x VINI – Plekni, Figura feat. Susa, Kisé, Rubenbaby, Ótvar Pestis – 250

Legjobb Sztori: The Hybrid Drummer Duo – EH AH, T. Danny – Vidéki csajszi

Legjobb Trippy: 6363 közr. Glsch, Lusta Geri – Elmegy az idő

Legjobb Vágás: Loophia – 7011, WXLFLESS x ANUBII$ x Sisi – Rendőrbá, Sipi – Yes Daddy

Legjobb VFX: Platon Karataev – Három idő

 

 

 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »