Fokozná az ukrajnai rezsim támogatását a lengyel és a litván kormányfő, erről alá is írtak egy papírt az egyik kijevi zsidóval

Szombaton reggel Kijevbe folytatott tárgyalásokat a litván és lengyel miniszterelnök, akik már alá is írtak egy megállapodást az ukrán kormányfővel.

Denisz Smihal ukrán miniszterelnök Kijevben Mateusz Morawiecki lengyel és Ingrida Simonyte litván kormányfőkkel egyeztetett délelőtt, majd aláírtak egy nyilatkozatott, amelyben hangsúlyozták, hogy meg kell erősíteni a Kijevnek nyújtott katonai és pénzügyi segítséget, valamint fokozni kell Ukrajna NATO- és EU-csatlakozásáról szóló egyeztetést.

Az ukrán miniszterelnök Twitter-bejegyzésében arról írt, hogy megvitatták az aktuális kérdéseket és kihívásokat, valamint aláírtak egy közös nyilatkozatot, amelyben hangsúlyozták az úgynevezett lublini háromszög szerepét Ukrajna nemzetközi támogatásának megerősítésében. A dokumentumban a felek hangsúlyozták, hogy készek intenzívebbé tenni a vitát a NATO-ban Ukrajna csatlakozási tárgyalásokra való meghívásáról, és támogatták az EU-csatlakozásról szóló tárgyalások azonnali megkezdését azután, hogy az Európai Bizottság elfogadja a tagfelvételi kérelemmel kapcsolatos ajánlások végrehajtásának pozitív értékelését.

Hírdetés

A kormányfők szorgalmazták az Ukrajnának nyújtott katonai, pénzügyi és humanitárius segítségnyújtás további növelését. A közlemény szerint Litvánia és Lengyelország megerősítette részvételét Ukrajna helyreállításában, valamint sürgették a fokozottabb együttműködést és koordinációt az energiaszektorban, továbbá kiemelték az ukrán élelmiszerexport alternatív útvonalainak kidolgozásának a fontosságát.

A Lublini Háromszög Litvánia, Lengyelország és Ukrajna háromoldalú szövetsége. A három ország külügyminisztereinek lublini találkozóját követően 2020-ban hozták létre, hogy együttműködjenek a Keleti Partnerségi program fejlesztésében, a koronavírus-járvány leküzdésében, valamint Ukrajna európai és euroatlanti törekvéseinek támogatásában.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »