Fojtogató cenzúra

Fojtogató cenzúra

Két fő szempontból is ijesztő az a mélységében és szélességében szinte akadálytalanul és rohamosan terjedő cenzúra, amely a „demokratikus Nyugat” országaiban tapasztalható

Az egyik az, hogy a cenzorok kezében van gyakorlatilag a teljes fősodratú média. A másik pedig az, hogy a még függetlenek közül is több nem teszi a dolgát, és nem figyelmeztet a totalitariánus szellemi diktatúra rákényszerítésére a társadalomra. Helyette folyamatosan védekezik az ellene irányuló vádakkal szemben, vagy hagyja magát sodortatni a tömegmédia által tematizált úton.

Rögtön hangsúlyozni kell: potenciálisan a magyar médiaszabadság jó helyen áll, de szinte érthetetlenül és önpusztító módon e sajtó csak a Reutersre, a CNN-re, a BBC-re, azaz a cenzorhatalmak fő támaszaira előfizetve, illetve rájuk figyelve segíti elő saját sorsának rosszabbra fordulását.

Most pedig következzen az egyre zabolátlanabb cenzúrázásra néhány friss példa.

Október 27-én a jobboldali, Trumpot támogató Infowars portál ezzel az összefoglalóval fejelte meg bejelentését:

Hírdetés

„A szólásszabadság elleni sokkoló lépésként a Facebook az Infowarst letiltotta attól, hogy élőben közvetítse videóit platformjukon, miközben semmiféle előzetes figyelmeztetést nem adott, és döntését nem is fogalmazta meg egyértelműen.”

Ehhez tudni kell, mint ahogyan az Infowars az erről szóló cikkében kiemeli, facebookos videói nézői-nek száma több száz millió, és azt írja, a Facebook a globalista politikát helyezte fogyasztói igényei és részvényesei felé fennálló kötelezettségei fölé.

Folytatás:

http://magyarhirlap.hu/cikk/101750/Fojtogato_cenzura

 

 

Megosztás:


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »