Főhajtás a magyar kultúra napján, Gömörben – KÉPEKKEL

Főhajtás a magyar kultúra napján, Gömörben – KÉPEKKEL

Felvidék számos pontjához hasonlóan Gömörben is több helyszínen ünnepelték meg a magyar kultúra napját a múlt hét folyamán.

Tornalján a Csemadok Tornaljai Területi Választmánya és a Tompa Mihály Városi Művelődési Központ közös szervezésében tartottak ünnepi rendezvényt. Beszédében Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke a magyar kultúra szépségét és szerepét méltatta.

A résztvevőket a szervezők nevében Tamás Ákos, valamint a Via Nova ICS helyi szervezete nevében Márton Emese köszöntötték.

Minden nemzet életében vannak jelentősebb események, ünnepnapok, amikor a mindennapi, szokásos, sürgető dolgainkat hátrahagyjuk, és felöltöztetjük lelkünket, elménket, szívünket, hogy fejet hajtsunk szóban, dalban, művészeti alkotásban azok előtt, akik voltak, akik valami igen őszintét, nagyon hittel telit tettek, alkottak, szóltak és mertek.

Hírdetés

Ez történt 200 évvel ezelőtt, 1823. január 22-én, amikor befejezte a Himnuszt Kölcsey Ferenc – idézték fel.

A színes kultúrműsorban fellépett Molnár Tibor, az Andante Vegyeskar, a Csemadok énekkara, a Kazinczy Ferenc Alapiskola diákjai és az iskola énekkara, valamint a Zsapka–Emmer páros, amely egy különleges verses összeállítással készült a tornaljai rendezvényre.

A gömöri városban az egykor Huszth-háznak, ma a Múzsák Házának nevezett épületben szállt meg maga a költő. Az itt található Petőfi-emléktáblánál kezdődött az ünnepi program, amelynek elején Tóth Péter Lóránt olvasta fel Pósa Lajos: Petőfi szobránál című versét, majd B. Kovács István „gömörológus” kalauzolta végig a résztvevőket a Petőfihez köthető rimaszombati emlékhelyek mentén. A Tompa téri koszorúzást követően a „Toldi írójához elküldöm lelkemet…” című előadással folytatódott a délután a Csillagházban.

A két költőóriás kapcsolatából a rimaszombati Tompa Mihály Alapiskola és a Füleki Gimnázium diákjai is kaptak ízelítőt egy rendhagyó irodalomóra keretében, amelyet szintén Tóth Péter Lóránt tartott.   

Megjelent a Magyar7 2023/5. számában.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »