Fogytán a 70 éve tartó német türelem: újabb bevándorlótanyákat próbáltak felgyújtani

Fogytán a 70 éve tartó német türelem: újabb bevándorlótanyákat próbáltak felgyújtani

Tűz ütött ki pénteken egy menedékkérők által lakott bajorországi épületben, a tartományi belügyminiszter szerint "meglehet, hogy idegenellenességből fakadó szándékos gyújtogatás történt". Berlinben is tűz volt éjjel egy menekültszálláson, a német főváros rendőrsége szerint az eset félresikerült gyújtogatásos merénylet volt.

Bajorországban a Waldnaab menti Neustadt nevű, Nürnberg térségében fekvő kisvárosban keletkezett tűz hajnalban egy épületben, amelyben 19 menedékkérő lakik. A tűzoltók gyorsan eloltották a lángokat, bántódásuk nem esett a lakóknak. Egyikük látta, amint éjjel két férfi kimászik egy földszinti ablakon és elmenekül – számolt be hírportálján a BR bajor közszolgálati médiatársaság.

"Egyelőre nem biztos, hogy gyújtogatásos támadásról van szó, de nem lehet kizárni, hogy idegenellenesség van a hátterében. Az viszont biztos, hogy mindent megteszünk az ügy feltárásáért" – nyilatkozott Joachim Herrmann tartományi belügyminiszter.

A kisváros polgármesterét "megrázta" az eset. Elmondta, hogy az 5500 lakosú településen nincsen nyoma idegenellenességnek. "A neustadti menekültek beilleszkedtek, közénk tartoznak" – állította Rupert Troppmann.

Németországban a bevándorlóhullám erősödésével a betolakodóellenes akciók száma is gyorsan emelkedik. Gyújtogatások azonban eddig többnyire még lakatlan, de már menedékkérők elhelyezésére előkészített ingatlanokban történtek nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy az önkormányzat ne tudjon jövevényeket költöztetni az adott környékre.

Augusztus eleje óta viszont gyakrabban fordulnak elő lakott menekültszállások elleni gyújtogatásos merényletek. Ilyen történt péntek hajnalban a Berlin keleti, külvárosi részén fekvő Marzahn-Hellersdorf kerületben is, ahol kilenc lángoló deszkát hajítottak egy menedékkérőket befogadó – lakókonténerekből álló – intézmény területére. A tüzet az egyik lakó eloltotta, a rendőrség pedig délelőtt őrizetbe vett két férfit és egy nőt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy megpróbálták felgyújtani a befogadóállomást.

Németországban tavaly 162 "szélsőjobboldali hétterű" támadás történt menedékkérőket befogadó, ellátó intézmények ellen, ami az egy évvel korábbinak a háromszorosa. Az idén már az első fél évben több ilyen eset történt, mint tavaly egész évben; 173 ügyet jegyeztek fel a hatóságok.

Hírdetés

A menedékkérők száma 2013-ban 127 ezer, tavaly pedig 202 ezer volt, és az idén a kormány előrejelzése szerint elérheti a 800 ezret.

(MTI nyomán)

Németország: a rendőröket kővel dobálták, a fotósokat vasrudakkal verték a "menekültek", késelésre is sor került

Szörnyülködés Németországban: a volt NDK területén még mindig pislákol a nemzeti életösztön

"Minden nap kellene egy toronyházat építeni" – év végére akár az egymilliót is elérheti a menedékkérők száma Németországban

Ismét lángolt egy "menekült"szálló Németországban – kétszáz felett a befogadó intézmények elleni támadások száma

Késelés egy németországi "menekült"táborban – egy újabb migránssimogató mítosszal lettünk szegényebbek

"Csak úgy repkedtek a pofonok" – egymásnak estek a betolakodók több németországi szálláson

Német válasz a hazaárulásra: levegőbe röpítették egy bevándorlópárti balos politikus autóját; országszerte akcióba léptek a betolakodók ellen

Bajorország után Baden-Württembergben is megelégelték Európa elrablóinak honfoglalását – fölgyújtották a befogadásukra szánt épületet

A helyiek léptek Bajorországban is: felgyújtottak egy kontinensfoglalóknak szánt épületet


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »