A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított az SD Korlátolt Felelősségű Társasággal szemben, a hatóság gyanúja szerint a vállalkozás a „Vertim” étrend-kiegészítő termék népszerűsítése során az egészségre vonatkozó megtévesztő állításokat alkalmazott.
A hatóság tájékoztatása szerint a versenyhatóság észlelte, hogy a cég az ágazati szabályozásban tiltott állításokkal népszerűsítette az étrend-kiegészítő súlycsökkentő mértékét, ütemét, valamint az egészségre vonatkozó hatását, és ezekkel valószínűsíthetően megtévesztette a fogyasztókat.
A Gazdasági Versenyhivatal kiemelte, hangsúlyt helyez az élelmiszerek, azon belül pedig kiemelten az étrend-kiegészítők reklámozására, az egészségre és gyógyhatásra vonatkozó állításokra.
A versenyhatóság 2026 áprilisában tájékoztatót tett közzé azzal a céllal, hogy segítse a jogkövetésre törekvő vállalkozásokat az egészségre, tápanyag-összetételre és gyógyhatásra vonatkozó állítások szabályrendszerének átlátásában. A tájékoztató többek között kitért arra, hogy tilos minden olyan egészségre vonatkozó állítás, amely a súlycsökkenés ütemére vagy mértékére utal – írták a közleményben.
A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás jogsértést követett el. Az eljárás a tények tisztázására irányul. Az eljárás lefolytatására három hónap áll a versenyhivatal rendelkezésére, amely időszak indokolt esetben két alkalommal egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható – hívták fel a figyelmet.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


