Fogy az idő, nincs megegyezés! Folytatódnak a tárgyalások Gyimesi és az MKP között

Fogy az idő, nincs megegyezés! Folytatódnak a tárgyalások Gyimesi és az MKP között

Egyetlen fontos dologban sem sikerült megállapodásra jutnia a Szövetség MKP platformjának és Gyimesi Györgynek a közös parlamenti indulásról.

A felek a beharangozott péntek helyett már csütörtökön tárgyalóasztalhoz ültek. A találkozót Berényi József, az MKP platform elnöke kezdeményezte.

A felek a találkozó utát közös sajtónyilatkozatot adtak ki, mely alább olvasható:

A Körkép.sk saját, a tárgyalások menetére jó rálátással bíró forrásaitól úgy értesült, hogy a felek elképzelései egyelőre elég távol állnak egymástól. Az MKP a tárgyaláson viszonylag magabiztosan, már már parlamenti pártként viselkedik, Gyimesi pedig igyekszik minél több tisztázatlan kérdésre választ kapni. Sikertelenül. Abban Berényi, Forró, Bárdos, valamit Gyimesi is egyetértettek, hogy a parlamenti bejutás legnagyobb esélye a közös indulással van.

Hírdetés

Berényi le is nyilatkozta korábban a sajtóban, hogy a Szövetségnek égetően szüksége van Gyimesi szavazótáborára. Annál is inkább, mert annak összetétele leginkább az MKP platforméval egyezik.

A Most-Híd, valamint a Világi Oszkár által irányított Összefogás oligarcha-platform mégis mindent megtesz annak érdekében, hogy megakadályozza Gyimesi érkezését. A különböző érdekek hátteréről ebben a cikkünkben írtunk.

Király Zsolt: A magyar kormányra hivatkozva hekkelik a Gyimesi–Szövetség együttműködést. Kinek és miért lehet ez érdeke?

A választásokig még 6 és fél hónap van hátra. A jelöltlistákat május végéig kell lezárni. Valamennyi idő a megegyezésre tehát még van. Kérdés, tudatosítják-e a parlamenti politizálástól elszokott személyek az esetleges külön indulás következményeit és ki vállalja majd a felelősséget a rossz döntésekért és az elveszett magyar szavazatokért.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »