Fogy az ideje Bangónénak – a Fidesz tájékoztató kampányba kezd róla

Fogy az ideje Bangónénak – a Fidesz tájékoztató kampányba kezd róla

Nem csak erkölcsi kérdéseket vet fel Bangóné Borbély Ildikó patkányozása, de gyakorlati megfontolásból is problémás, hogy a Fidesz nyelvén szólalt meg a szocialista politikus.

Hidvéghi Balázs, az állampárt kommunikációs igazgatója az MTI szerint ma bejelentette, mivel pénteki és szombati felszólításuk mind a Bangóné, mind az MSZP vezetői részéről „süket fülekre talált”, csak „kínos és gyáva magyarázkodásba kezdtek”, ezért a Fidesz első lépésben egy rövidfilmmel fordul az emberekhez, mert ilyen durva és sértő mondat nem maradhat következmények nélkül, és arra kérik őket, hogy emlékezzenek erre a május 26-án az európai parlamenti szavazás napján.

Hírdetés

Sőt, elmondta: további lépések is lesznek, attól függően, miként folytatódik a történet, mert erről „az egészen elképesztő botrányról” tájékoztatni kell a választópolgárokat.

Azért az milyen hihetetlen, hogy egy MSZP-s politikus még akkor is tudja a Fideszt segíteni, ha éppen szókimondó módon gyalázza őket.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »