Fogolykiváltó Boldogasszony-búcsút ünnepeltek a devecseri szentkútnál

Fogolykiváltó Boldogasszony-búcsút ünnepeltek a devecseri szentkútnál

A Devecser és Kolontár között található szentkútnál szeptember 28-án, vasárnap több százan gyűltek össze a Fogolykiváltó Boldogasszony-napi búcsúra.

Az ünnepélyes szentmise előtt a zarándokok keresztúti ájtatosságot végeztek, majd együtt elimádkozták a szentkúti imát, így fohászkodva:

A szentmise elején Mokos János devecseri plébániai kormányzó köszöntötte a híveket és a vendég papokat.

A Szűzanya hívta egybe a közösséget ezen a szent helyen, ahol oly sok imameghallgatás és gyógyulás történt már, és ahol mindenki lelki erőt meríthet – mondta Mokos János atya. Megköszönte Mail József címzetes apátnak, hogy „eljött ide és tanít minket arról, mit is jelent, amikor Mária a foglyokat szabadítja, mit is jelent, amikor Mária minket szabadít meg”.

A szentmisét Mail József kanonok, címzetes apát, főesperes, plébániai kormányzó mutatta be.

Homíliájában hangsúlyozta: Mária közbenjárása ma is időszerű.

Ők a mai élet foglyai, akik szeretnének megszabadulni, de sokszor erőtlenek. A Szűzanya közbenjárására azonban ma is történnek szabadulások.

Hírdetés

A főcelebráns a szentkút jelentőségéről is beszélt: „A forrás és a kút mindig életet jelent. A víz a keresztség, a tisztulás, a bűnbánat szimbóluma. A Boldogságos Szűz Mária szobra ennél a kútnál annak jele, hogy

Ez a hely a hit erejét jelenti, ahol megfogalmazhatjuk életünk értelmét, és hálát adhatunk égi édesanyánknak, aki közvetíti kéréseinket Fia felé.”

Az idén szeptember 28-án bemutatott ünnepi szentmisén koncelebrált Tál Zoltán ajkai esperes-plébános, Szijártó László várpalotai esperes-plébános, Németh József somlóvásárhelyi plébános és Tódor Szabolcs búcsúszentlászlói helyettes esperes-plébános.

Zenei szolgálattal közreműködött az ajkai Szent Cecília kórus, Kövesiné Pasinszky Anna Magdolna karnagy vezetésével.

A szentmise végén Mokos János hálás szavakkal mondott köszönetet mindazoknak, akik segítették az ünnep megszervezését, külön kiemelve Sidó Lászlót, a szentkút gondnokát.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »