Fogdosta a rábízott lányokat a balatoni táborban egy gyermekvédelmi intézményvezető

Fogdosta a rábízott lányokat a balatoni táborban egy gyermekvédelmi intézményvezető

A férfi négy lányt vitt magával egy esti kimenőre, akik közül hárman még kiskorúak. A nevelő berúgott, fogdosta, simogatta és az ölébe ültette a lányokat, akik Budapestre való visszatérésükkor azonnal jelezték a történteket.

Négy gyermekvédelmi intézményben lakó lány a júliusi táborozás végén arról számolt be, hogy az intézmény egyik vezetője ottlétük alatt simogatta, ölelgette, a feneküket fogdosta, és az ölébe ültette őket – írja a Telex.

A lap úgy értesült, hogy az 53 éves férfi az egyik este kivitte a négy lányt a táborból, miközben a többi nevelő a kisebb gyerekeket fektette. A kimenő alatt a férfi berúgott és egyre közelebb próbált kerülni a gyerekekhez, akik közül hárman kiskorúak, vagyis 14 év alattiak, egyikük pedig utógondozott, tehát már elmúlt 18 éves.

A gyerekek vasárnap érkeztek vissza a táborból és azonnal beszámoltak a dologról.

Hírdetés

„A gyermekek elmondásai alapján felmerült a szexuális visszaélés lehetősége, ezért az intézmény azonnal megtette az ilyenkor szükséges lépéseket: feljelentést tett a rendőrségen, értesítette az érintett gyermekek gyermekvédelmi gyámjait, a gyermekjogi képviselőt, valamint azonnali hatállyal megtette a szükséges munkajogi intézkedéseket is és rendkívüli felmentéssel megszüntette az érintett munkavállaló közalkalmazotti jogviszonyát” – írta a lap kérdésére a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság.

Mint írják, a férfi több mint 20 éve volt az intézmény dolgozója és soha semmilyen panasz nem érkezett rá. A Telex úgy tudja, összetört, mikor megtudta, hogy elbocsátják, mivel nem gondolta volna, hogy a lányok félreértik a szándékait.

A rendőrség szexuális visszaélés miatt indított eljárást, de úgy tudják, hogy gyanúsítottként még senkit nem hallgattak ki.

A lap információi szerint az intézményben belső vizsgálat indult, hogy kiderüljön, mit tapasztalt a többi nevelő az egyhetes tábor alatt, például hányszor történt meg, hogy a férfi kivitte a lányokat esténként a táborból, vagy hogy az érintettek esetleg már a táborozás alatt is beszéltek arról, hogy a nevelő másképpen közeledik hozzájuk.

Az intézmény az érintett gyerekeknek most folyamatos pszichológusi jelenlétet nyújt, hogy feldolgozhassák az őket ért traumákat.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »