Fogadj örökbe egy papot! – Imaháló indul a Szombathelyi Egyházmegye lelkipásztoraiért

Fogadj örökbe egy papot! – Imaháló indul a Szombathelyi Egyházmegye lelkipásztoraiért

A Szombathelyi Egyházmegyében hívői kezdeményezésre közös imába kezdenek, hogy minden lelkipásztort lelkileg fogadjon örökbe valaki, egy éven keresztül kísérve őt lélekben. Az „örökbefogadó” vállalja, hogy naponta elmondja egy papért vagy papnövendékért – akit nem ő választ, hanem nevét ajándékba kapja – a közös napi imát, és lehetőség szerint áldozatokat hoz, további imákat vállal érte.

Olyan segítőket keresnek e szolgálatra, akik – miként Mózes karjait tartották társai, hogy kitartson az imában, és így a választott nép győzzön az ellenség fölött (vö. Kiv 17,8–13) – vállalni tudják, hogy hűséges és kitartó imájukkal támogatják egy lelkipásztor életét és hivatását, ezáltal pedig felelősséget vállalnak az egyházmegye papjainak szolgálatáért.

Minden imádkozótól titoktartást is kérnek a kezdeményezők, hiszen ebben a vállalásban nem a személyes kötődés a fontos, hanem az imádságos elköteleződés.

Lisieux-i Szent Teréz rendszeresen imádkozott a papokért, megszentelődésükért. Ezért az imaháló közös napi imájának Szent Teréz papokért mondott imádságát választották – kérve ezzel az ő égi pártfogását az imádkozók és a rájuk bízott lelkipásztorok számára.

Hírdetés

Az imában való elköteleződés egy évre szól, de évről évre újra vállalható lesz – minden decemberben újabb papot fogadhatnak örökbe az arra vállalkozók.

December 10-én, Boldog Brenner János ünnepén indítják útra a kezdeményezést a Szombathelyi Egyházmegyében. Ekkor húzzák ki annak a lelkipásztornak a nevét, akit a következő évre Isten az imádságot vállaló szívére bíz. A kezdeményezéshez később is lehet csatlakozni. A pasztorális iroda folyamatosan fogadja a jelentkezőket, akiknek elküldik a véletlenszerűen kiválasztott pap nevét, akit erre az évre imáikba ajánlunk.

További információ és jelentkezés:
Szombathelyi Egyházmegye Pasztorális Irodája – [email protected]; 94/513-198; 9701 Szombathely, Pf. 41.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »