Fodort közfelkiáltással leszavazták

Közfelkiáltással egy emberként szavazták le ma Gyöngyösön délutáni gyűlésükön a helyi szocialisták, hogy Fodor Gábor legyen a képviselő-jelöltjük. Mesterházy Attilát is felkérték, ő nem vállalja, a legvalószínűbb, hogy a helyi MSZP-elnök, Orosz Bálint indulhat Hiesz György visszalépése után – tájékoztatták a gyűlés után az atv.hu-t.

A Hiesz György lemondásával rendkívül kínos helyzetbe került Molnár Gyula pártelnök információink szerint leutazva Gyöngyösre az MSZP helyi szervezetének gyűlésén három pontos megoldást javasolt a jelölési és bizalmi válsághelyzet feloldására.

Az atv.hu-t úgy tájékoztatták, hogy az első lehetséges megoldásként valóban Fodor Gábor nevét vetette fel, de azonnali és hihetetlen ellenállással találkozott: a teremben lévő gyöngyösi szocialisták közfelkiáltással egy emberként utasították el azonnal a Liberálisok elnökének jelölését.

Hírdetés

A második helyen az MSZP elnöke arra tett javaslatot, hogy kegyen egy helyi szocialista képviselő-jelölt, harmadik lehetőségként egy „országos ismeretségű” MSZP-politikust ajánlott, de nevet nem mondott. Molnár Gyulával Korózs Lajos utazott Gyöngyösre, mert onnan a konfliktuskezelés után Egerbe mentek tovább egy fórumra. Rajtuk kívül még Mesterházy Attila volt ott a gyűlésen, mert „régi jó barátja” a lemondott Hiesz György.

Az atv.hu-nak azt mondták, hogy ott a helyszínen felkérték Mesterházy Attilát, hogy legyen ő az MSZP-Párbeszéd képviselő-jelöltje, ő viszont állítólag azzal hárított, hogy „a főteret megtalálja ugyan, de nincs helyismerete”, így pedig nem vállalhatja. Valaki Korózs Lajos nevét is bemondta, de most délután „ennek nem volt különösebb visszhangja”.

Így ma délután az tűnt a legvalószínűbbnek, hogy a helyi elnök, Orosz Bálint lesz az MSZP-Párbeszéd jelöltje. Őt a megyei MSZP elnök, Érsek Zsolt is teljes mértékben támogatja. A 24.hu is erről írt, a helyszíni riportjában, megszólaltatva a napokban színre lépett minden szereplőt.
 
Arra, hogy Molnár Gyula a mai gyöngyösi események után felerőltetheti-e az MSZP-Párbeszéd listára mégis valamilyen elől levő helyre Fodor Gábort, az egyik elnökségi tagnak az volt a meglátása: ezzel az MSZP elnöke teljesen elásná magát a pártelnökség előtt. „Olyan opció nincs, hogy Fodor Gábor az első 30 hely valamelyikét megkaphatná!” – mondta az MSZP-vezetés egy másik politikusa, hozzátéve: a „Fodor-cirkuszt le kell zárni, a programunkról kell szólnia a kampánynak, nem Fodor Gáborról”.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »