Fő a nyugalom (Kármentő)

Azóta is ezen gondolkodom, és vettem is egy létrát, hogy a nálunk Péter és Pálkor virágzó hársfákra fel tudjak mászni, mert gondolom, hogy a patikákból és az üzletekből már mind felvásárolták a hársfavirágot.

A kormányzó úr most már bizonyosan nyugodt a teaivás után, pedig őt is, mint mindenkit, nagyon érinthetik az idegeinkre és az egekbe menő árak, amelyek megdézsmálják szerény jövedelemét. Évente 1,16 millió lejt keres, ami fizetéséből, oktatói tevékenységéért kapott pénzekből és nyugdíjából (73 éves) jön össze neki. De megtörténhet, hogy látván a nehéz pénzügyi helyzetet, ott akarja hagyni a bankot és hársfatea-kereskedőnek áll, mert nyugtató teára úgy tűnik igen nagy szüksége van Románia, sőt, a világ lakosságának is.

Köztudott, hogy a hársfatea nagyon sokrétű gyógyhatással bír. Először is jó torokfájás ellen, ami politikusainknak nagyon fontos, mert a sok honmentő szavalás megterheli hangszálaikat, valamint torkukat, és ezzel a teával csillapíthatják fájdalmukat, hogy még többet tudjanak (mellé)beszélni.

A hársfavirágos fürdővíz is nagyon jótékony hatású, aminek hőmérséklete el kell hogy érje a 37 fokot, és amiben 15–20 percet kell sziesztázni. De most lehet, hogy az unió ezt is szabályozni fogja, és energiamegtakarítás végett csak hideg fürdőt fognak engedélyezni. Úgy, hogy három liter hideg teát a fejünk búbjára öntünk a tusolókabinban, és akkor az tetőtől talpig kifejti áldásos hatását.

A hársfatea leginkább idegcsillapítóként való alkalmazása miatt lehet világszerte sikeres, ugyanis az országok (és a világ) vezetői az utóbbi időben eléggé idegesek. Putyin is meglehetősen rossz idegállapotban van, mert az oroszok alig haladnak valamit Ukrajna elfoglalásában. Jobb lett volna, ha a háború kirobbantása előtt megiszik pár csésze hársfateát, és lenyugodván nem ugrik bele ebbe a kalandba. Az ukrán elnök is állandóan paprikás, és mindenkire haragszik, aki nem teszi rögtön azt, amit kér. Neki sem tenne rosszat néhány csésze. Ideje lenne már összehívni egy békekonferenciát, ahol hársfateával traktálnák a résztvevőket, hátha lenyugodnának végre, és valamiféle megegyezés születne. Esetleg elszívhatnák a hársfavirággal tömött békepipát.

Hírdetés

Az amerikai elnök, Joe Biden is csupa ideg, mert népszerűsége mélyponton leledzik, csak a fegyvergyártó cégek vannak megelégedve vele, és nyugodtak, mert nekik nagy hasznuk van a háborúból, de ők valószínű, nem teát, hanem whiskyt isznak előre, az orosz medve bőrére.

Macron is nyugtalan, mert potyára beszélt néhányszor Putyinnal. De az angol miniszterelnöknek, Boris Johnsonnak is álladóan égnek áll a haja. Leöblíthetné hársfateával, hátha lesimul tőle (egyesek szerint a főzet korpásodás ellen is jó).

Finnország és Svédország vezetői szintén idegeskedtek, de ők nyugtatóul nem a teát, hanem a NATO-tagságot kívánják.

Orbán Viktor is zaklatott, és atombombát emleget, amit az unió vetne a gazdaságra az olajembargó által, és ezért meg akarja vétózni a hatodik embargós csomagot. Vannak más vezetők is, akik már megihatták teájukat, és most sunnyogva hallgatnak, gondolván, hogy majd Orbán kikaparja nekik a gesztenyét, jobban mondva az olajat és gázt az embargóból. Az unió vezetői szintén nagyon idegesek, Ursula von der Leyennel az élen, aki elment Budapestre Orbánhoz, de biztosan nem hársfateát ittak, mert nem nyugodtak meg.

Elnökünk, Iohannis az egyetlen, aki olyan mennyiséget ihatott hársfateából, ami a mi megnyugtatásunkat is szolgálja. Így hát ne idegeskedjünk és „ne hibáztassuk a kormányt, parlamentet, a politikai elitet”, mert minden rosszért Putyin a hibás, aki ezt a háborút elindította Ukrajna ellen – mondta az elnök.

No, és akkor most igyunk meg mi is egy kupica hársfateát.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »