Floridai házomlás: izraeli specialistáktól várják a szerencsét

Újabb holttesteket találtak a mentőcsapat tagjai a floridai Miami közelében lévő Surfside-ban a néhány nappal ezelőtt részben összeomlott tizenkét emeletes lakóház romjai alatt, az igazolt áldozatok száma ezzel kilencre nőtt – közölték a hatóságok vasárnap.

"Egy áldozat életét vesztette a kórházban, a helyszínen pedig nyolc holttestet találtunk eddig" – mondta Daniella Levine Cava, Miami-Dade megye vezetője.

Ezt megelőzően öt halottról lehetett tudni.

A helyszínen izraeli és mexikói mentési szakértők is együtt dolgoznak amerikai kollégáikkal, azonban több mint nyolcvan órával a szerencsétlenség után egyre halványabb az esély arra, hogy túlélőket találnak.

Before and after images reveal the extent of devastation in Surfside FL. https://t.co/N0NOoMwB0r pic.twitter.com/Msq8tg8hdW

— Jim Roberts (@nycjim) June 26, 2021

Két daruval takarítják el a romokat, de rendkívül óvatosnak kell lenni, ezért lassan haladnak.

Hírdetés

Surfside polgármestere az ABC amerikai televíziónak nyilatkozva előrelépésről számolt be, és a kutatási-mentési műveletben résztvevők munkáját méltatta.

"Nincs hiány forrásokban, a szerencsének vagyunk híján. Nagyobb szerencsére lenne szükségünk" – mondta.

Vasárnap tíz izraeli specialista érkezett az Egyesült Államokba, és a repülőtérről egyenesen a helyszínre mentek.

"Ez az egyik legjobb, ha nem a legjobb, és a legtapasztaltabb izraeli mentőcsapat. A világ számos pontján segítettek már hasonló helyzetekben" – közölte a zsidó diaszpóra ügyeiért felelős izraeli miniszter.

Több mint százötven embert eltűntként tartanak nyilván.

A helyszínről érkezett videofelvételeken látszik, hogy az épület nagy része romhalmazzá vált csütörtök hajnalban.

Az 1981-ben épített 136 lakásos társasház leomlott észak-keleti szárnyában mintegy 55 lakás semmisült meg a tűzoltóság szóvivője szerint. Egyelőre nem tudni, mi okozta a házomlást.

Joe Biden amerikai elnök jóváhagyta a szükségállapot kihirdetését Florida államban, és utasította a szövetségi hatóságokat, hogy nyújtsanak segítséget az állami és helyi hatóságoknak a munkálatokban.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »

Hírek

Legújabb hírek