Bár hihetetlennek tűnik, lapunk információi szerint a Fidesz stratégiai partnerségben készül a jövő évi országgyűlési és az azt követő önkormányzat választásra a sorozatos botrányok miatt hírhedtté vált Farkas Flórán miniszterelnöki biztossal és az általa vezetett Lungo Drommal – írja a Magyar Nemzet.
A lap birtokába került dokumentum alapján a cigánybűnöző a Fidesz Lendvay utcai székházában holnap írja alá az együttműködési megállapodást Kövér Lászlóval, a kormánypárt választmányi elnökével. Az eseményen beszédet mond Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
A Farkas Flórián által szétküldött meghívóban az áll, hogy a „stratégiai magállapodás” a soron következő országgyűlési és önkormányzati választásra való felkészülésről, továbbá a „választásokon és az ezeket követő törvényhozói, kormányzati és önkormányzati munkában történő együttműködésről” szól. A Fidesz és a Lungo Drom együttműködése immáron tizenhat éve töretlen – hangsúlyozza Farkas. Mint írja, az együttműködés alapját a magyar társadalom problémáival, jövőjével, lehetőségeivel és feladatával kapcsolatos nézetek, valamint az ezeket meghatározó értékrend hasonlósága, illetve azonossága jelenti.
A botrányos bűnszervezetnél immár legalább féltucat ügyben vizsgálódnak a hatóságok.
Mindeközben a lap egy újabb érdekes pénzügyi manőverre bukkant a miniszterelnöki biztoshoz kapcsolódóan. Megtudták, hogy a Farkas Flórián által vezetett Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség budapesti székházát hatvanmillió forintos adósság terheli – derült ki az ingatlan tulajdoni lapjából. Ez azért érdekes, mert a tartozás miatt a földhivatal 2013 nyarán jelzálogjogot jegyzett be az Emberi Erőforrások Minisztériuma javára, vagyis a humántárca valamilyen formában pénzt juttatott a roma szervezetnek. Ez önmagában még nem volna kirívó, csakhogy Farkas korábbi közvetlen kollégái semmit nem tudnak a minisztériumi pénzről, sem pedig arról, hogy a szervezet máig tartozik a tárcának.
A Magyar Nemzet megkereste az ügyben azokat a roma politikusokat, akik 2013-ban a Lungo Drom alelnökei voltak. Hegedüs István – aki Farkas Flórián után lett az ORÖ elnöke –, Vajda László, Lakatos Oszkár és Ajtai Tibor mit sem tudnak a hatvanmillió forintos összegről, így azt sem tudják, hogy ki és mire költötte el. Vajda László szerint azért is furcsa az Emmi jelzálogjoga, mert a fővárosi Bezerédi utcában található ingatlant alig egy évvel korábban, 2012-ben kapta meg az államtól a Lungo Drom. A székház tizenöt éves időtartamra szóló elidegenítési tilalom mellett került a cigány szervezethez. Ez azt jelenti, hogy az állam erre az időre mindenképp biztosítani kívánta, hogy az ingatlanvagyon a Lungo Dromnál maradjon, ám éppen az állam egyik szervezete, az Emmi követelése miatt vált ez kétségessé. Az ügylet így különös jogi helyzetet teremtett.
Az eljárást a Magyar Nemzet kezdeményezte, mivel a szervezet jogerős ítélet ellenére sem adja ki szerződések adatait.
Természetesen ebben az ügyben és a választási megállapodás miatt is kereste a lap Farkas Flórián miniszterelnöki biztost, ám ezúttal sem tudták elérni őt, ráadásul azt a mobiltelefonszámát is megszüntette, amelyet korábban használt. Azt pedig nem lehet tudni, hogy egymillió forintos fizetése mellett hol dolgozik, ahogyan azt sem, hogy egyáltalán mivel foglalkozik munkaidejében. És nem kaptak választ a humántárcától sem, igaz, Balog Zoltán miniszter már többször jelezte, hogy személyes sértettsége okán nem kíván reagálni a közügyekben feltett kérdéseikre.
A Farkas Flóriánt érintő ügyekben egyébként teljes a hírzárlat. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal például már azt sem hajlandó elárulni, hogy meddig tart az a nyomozás, amely a cigány- és politikusbűnöző nevével egybeforrt Híd a munka világába program kétes pénzköltései miatt zajlik. Az ügyben több mint két éve jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt folyik a nyomozás, azonban úgy tudjuk, hogy gyanúsítottja továbbra sincs az ügynek. Ez azért érdekes, mert a cigány önkormányzatnál a brókerbotrányokkal körülbelül egy időben indult nyomozás, de a föltehetően bonyolultabb Buda-Cash- és Quaestor-ügy esetében már vádat is emeltek a hatóságok.
(MNO nyomán)
Korábban írtuk: Kidőlhet a Lungo Drom Orbán tanácsadója alól – De nem kell aggódni, új szervezet tarthatja markát
– Már a Spiegel is a Farkas Flórián nevű cigánybűnözővel foglalkozik – "Orbánnak szüksége van rá"
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »