Florentino Pérez igazán soha nem akarta Xabi Alonsót

Florentino Pérez igazán soha nem akarta Xabi Alonsót

A Real Madrid hétfőn menesztette egykori sztárjátékosát, a május vége óta a csapatot vezetőedzőként irányító Xabi Alonsót. Mindössze 224 nap jutott neki.

A váltást előidéző döntés nem meglepetés: hetek óta téma a spanyol sajtóban Xabi Alonso menesztése. Első ránézésre az eredmények nem rosszak, de semmiképpen sem katasztrofálisak, azok önmagukban nem indokolnák a váltást.

Ugyanakkor az is ismert, hogy az elmúlt hónapokban számos vita alakult ki a klub vezetői és a vezetőedző között. A hétfői elnökségi ülésnek egyetlen témája volt: Xabi Alonso jövője. A grémium a szerződésbontás mellett voksolt.

Mit kifogásoltak a munkájában? „Nem tudta megvalósítani azt a játékot a Madridnál, ami sikeressé tette a Bayer Leverkusennél”. „A csapat fizikai állapota közel sem ideális”. „A játékosok nem fejlődtek”. „Úgy tűnt, elveszítette az öltözőt”. Mindegyikben van igazság, de egyikre sem lehet azt mondani, hogy betűről betűre megállja a helyét.

Mindössze 34 mérkőzésen vezette a Real Madridot, ezekből huszonnégyet megnyert, négyen döntetlent játszott és csak hatot veszített el.

A győzelmi mutatója (70,59 százalék) jobb, mint a leverkuseni mérlege.

A PSG elleni klubvilágbajnoki elődöntős vereséget felróják neki – holott kifejezetten kérte, hogy csak a nyári szünet után kelljen átvennie a csapatot, túl gyorsan kellett volna eredményt produkálni, a klubfutball 2025-ös tavaszának vitathatatlanul legjobb csapatától szenvedett vereséget.

Az Atlético Madrid elleni 2–5 rosszul sikerült, de talán nem volt edzőbuktató vereség. Főleg nem a vasárnapi, Barcelona elleni 2–3, ahol a Madridnak két óriási ziccere volt az utolsó másfél percben, pechjére két védője került helyzetbe.

Hírdetés

Hansi Flick and Xabi Alonso posted the same record in their first 34 matches with Barcelona and Real Madrid ? pic.twitter.com/DINXQEbeaR

— CBS Sports Golazo ⚽️ (@CBSSportsGolazo) January 12, 2026

Guillem Balague, a BBC spanyol szakértője szerint nem volt válság, ez a döntés inkább megerősítést jelentett arra, hogy Florentino Pérez soha nem hitt igazán az edzőben. Xabi Alonsót javasolták neki a tanácsadói, és el is fogadta a klub új vezetőedzőjének, de nem volt meggyőződve arról, hogy ez a jó döntés Carlo Ancelotti távozása után. Guillem Balague megjegyezte, hogy a Bayer Leverkusennél sem mindenki hitt Xabi Alonsónak az első naptól fogva, de az eredményeivel mindenkit meggyőzött.

A Real Madridnál, ahol a játékosmúltja alapján otthon érezhette volna magát, egyedül maradt. Nem sikerültek jól a nyári erősítések, ráadásul a klub nem szerezte meg neki azt a középpályást, akit igazán akart, Martin Zubimendit. Végig hadakoznia kellett Vinícius Júniorral, aki a vasárnapi El Clásicón talán először játszott igazán jól az idényben.

Mi lesz most?

Xabi Alonso szabaddá vált, akár már heteken belül találna vagy találhatna magának új csapatot a Premier League-ben, de a valószínűbb, hogy a nyárig kivár. Mindazonáltal akkor is a Premier League lesz a legvalószínűbb célpont.

Akár egy másik korábbi klubja, a Liverpool, ha Arne Slottal nem javulnak az eredmények, vagy akár a Manchester United.

A Real Madridnál Álvaro Arbeloa, a klub korábbi jobbhátvédje kapta meg a csapatot. A tartalékcsapattól, a Castillától érkezik. Kevesen fogadnának arra, hogy nagyon hosszú távra, de ez nyilván függ a tavaszi eredményektől is.

Ha nem nyer meg legalább egy fontos sorozatot, aligha maradhat. Florentino Pérez állítólag Zinédine Zidane visszatéréséről álmodik, de szívesen látná akár Jürgen Kloppot is a kispadon. A Real Madridot minden más klubnál nehezebb irányítani.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »