Fizethetnek a zöldáramot termelők az eltérésekért

Több, a kötelező átvételi rendszert (kát) és a megújuló támogatási rendszert (metár) érintő jogszabály módosult a mögöttünk álló év végén, ezekről közölt összefoglalót a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal. Eszerint ettől az évtől már nincsen lehetőség a metárban pályázat nélküli támogatás kiosztására. Eddig ugyanis a metárban a pályáztatás nélküli zöld prémium támogatásokat és a kötelező átvételt is a hiánytalan beérkezés sorrendjében bírálták el. Aktualizálta viszont a hatóság az úgynevezett barna prémium támogatási mértékét, így a biogázból és a hulladéklerakóból származó gázból előállított áram támogatott ára a 2019-es infláció egy százalékponttal csökkentett értékével, vagyis 2,3 százalékkal növekedett januártól.

Április elsejétől kell figyelniük a már megépült erőművek üzemeltetőinek is egy uniós irányelvvel összhangban meghozott változtatásra. Eszerint a kát mérlegkör – tervezett és tényleges termelés eltéréséből fakadó – kiegyenlítési költségeit szétosztják. Vagyis minél nagyobb mértékben tér el a tényleges termelés az előzetesen a rendszerirányító Mavirnak leadott tervtől, az annál többe kerül az áram előállítójának. Miután a Mavir feladata az, hogy minden pillanatban ugyanannyi áram álljon rendelkezésre, mint amennyit a fogyasztók felhasználnak, a termelők által benyújtott tervet is felhasználja saját ütemterve kialakításához. Minél inkább eltér a tényadat a tervtől, annál nehezebb szabályozni a rendszert, vagyis annál nagyobb a költség.

Hírdetés

Ha több az energia a tervezettnél, az a rendszerirányító költségeit növeli Fotó: Bach Máté

Egy definíció módosítását követően a betárolt villamos energia már nem számít önfogyasztásnak. Ezért az áramtárolóval (jellemzően akkumulátorral) rendelkező termelők úgy segíthetik a rendszerirányítót a menetrendtartásban, hogy a tárolókból a közcélú hálózatra táplált áramhoz igénybe vehetik a támogatást. Ettől az évtől a kátban termelőknek a kifejezetten a rendszerszintű szolgáltatás keretében felajánlott és felhasznált áramot a kát-mérlegkörön kívül kell elszámolniuk, arra a kötelező felvásárlási ár nem vonatkozik. Erre az árammennyiségre a termelőnek az opciós szerződésében rögzítettek alapján kell ajánlatot adnia a Mavirnál.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »