Fiúk, ez így nem fog menni! De lehet, hogy pont így akarjátok

Fiúk, ez így nem fog menni! De lehet, hogy pont így akarjátok

Ha felmérés készülne arról, milyen hatást vált ki a választókból a tárgyalgatásnak nevezett felvidéki magyar politikai tragikomédia, az eredmény valószínűleg a teljes undor lenne. Melynek eredménye, hogy sokkal többen maradhatnak távol a választásoktól, mint korábban.

Mert mit lát a felvidéki magyar? Hogy hétfőn még egy asztalnál ülnek a mélyen öt százalék alatt mért Most-Híd, és az MKP, valamint a szinte mérhetetlen Magyar Fórum, Összefogás, MKDSZ képviselői, hümmögnek, fontoskodnak, kávézgatnak, megeszik a szendvicseket, kiadnak pár semmitmondó nyilatkozatot, majd a következő találkozóig egymást szapulják.

Egymást szapulják

A Most-Híd Simont, Simon a Most-Hidat, Nagy József (Összefogás) az MKP-t és Simont, az MKP pedig legfőképpen önmagát.

Szó se róla, az alapvető mandinereket meg kell határozni és ki is kell mondani. Azaz, hogy maffiaállapot építő Bugárral, ŠtB-listás, mobiltolvaj Jakab Elemérrel, Komáromot tönkretevő Bastrnákkal nincs közösködés. Mint ahogy az MKP kollaboránsait (Menyhárt, Őry, Bárdos, Farkas) is meg kell nevezni. És természetesen arról se feledkezzünk meg, hogy az Összefogást maga Világi hívta életre, akinek embere, ha úgy tetszik fehér lova tegnaptól már a párt vezetőségében csücsül.

Hetek óta semmi előrelépés

Hírdetés

De könyörgöm, minderről már hetek, hónapok óta tudunk, és azóta semmi. Semmi érdemi előrelépés, semmi a közös elvekről, programról. Semmi olyan, amivel a választópolgárt meg lehetne szólítani, és főleg, az urnákhoz cipelni.

A kérdés az, hogy miért. A válasz pedig egyre inkább adja magát. Azért, mert igazából annyira gyűlölik egymást, annyira csak saját magukkal, hatalmi ambícióik kielégítésével foglalkoznak, hogy csak ez számít.

És amit látunk, az valójában csak időhúzás, a másikat lehető legjobban meggyengíteni. Hiszen nincs épeszű ember, aki az utóbbi hónapok kabaréba illő fordulatai után még abban reménykedne, hogy ezeknek így együtt bármi is működne.

B-terv mindenkinél

Csakhogy könnyen lehet, hogy ők maguk sem akarják. Mert legtöbbjüknek ott van a tarsolyukban a B-terv. A Most-Hídnak például a Drucker vezette Dobrá voľbával (Jó választás) való közös indulás. Simon Zsolt titokban már Andrej Kiska pártjával egyezkedik, az MKP politikailag képzettebb része pedig ha minden kötél szakad, továbbra sem tett le Matovičcsal és az OĽaNO-val való indulásról.

Hogy a választópolgár közben azt érezheti, el lett árulva és már senkinek sem fontos? Hiba. Február 29-én mindezt be is bizonyíthatja.

Király Zsolt


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »