Finnországban megtört valami

Félárbocra eresztették a zászlókat Turkuban, Finnország ötödik legnagyobb városában. Sokan gyertyákkal és virágokkal emlékeznek meg a késeléses merénylet áldozatairól.

Pénteken kora délután egy férfi két embert halálra szúrt, további nyolcat pedig megsebesített, többük állapota még mindig súlyos. Azóta kiderült, a halálos áldozatok finnek, a sérültek között pedig van brit, svéd és olasz állampolgár.

A támadás után a férfi el akart menekülni, de a merénylet helyszínen sok volt a rendőr, akik azonnal reagáltak. Így nem jutott messzire. A rendőrség előbb gyilkosságnak tartotta az ügyet, majd az éjszaka összegyűjtött információk alapján már terrortámadásként kezelik.

Hírdetés

Az elkövető egy 18 éves marokkói állampolgár. Tavaly érkezett a skandináv országba és egy befogadóközpontban élt. Állítólag menedékjogért folyamodott, ám ezt a hatóságok visszautasították.

A helyszínről élőben jelentkezett be Cser Attila, az M1 riportere. Elmondta, hogy a városban nagy a megdöbbenés, mivel a helyiek eddig csak a hírekből ismerték az iszlamista terror jelenségét. Finnországban megtört valami – mondta.

Rámutatott: politikai szakértők szerint a finn kormánynak át kell gondolnia bevándorláspolitikáját.

A támadás helyszínén általános szomorúság tapasztalható, és az emberek azt kérdezgetik, hogy miért történhetett meg ez a tragédia, zárta tudósítását az M1 munkatársa.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »