Finnország védelmi együttműködési megállapodást kötött az Egyesült Államokkal

Finnország védelmi együttműködési megállapodást kötött az Egyesült Államokkal

Védelmi együttműködési megállapodást írtak alá az Egyesült Államok és Finnország kormányának képviselői Washingtonban.

Az eseményen Antony Blinken amerikai külügyminiszter elmondta, hogy az egyezség alapján a két ország hadseregének együttműködése hatékonyabbá és hatásosabbá válik, valamint bővülnek a közös kiképzési lehetőségek. A megállapodás erősíti a NATO-n belüli együttműködési képességet is – tette hozzá. Rámutatott arra is, hogy a szerződés megkötése során építeni tudtak az amerikai-finn védelmi együttműködés három évtizedes múltjára. Ezek kiterjednek a terrorizmusellenes közös fellépésre, valamint a finn védelmi képességek bővítésére, ide értve a közelmúltban Egyesült Államoktól vásárolt F-35-ös vadászrepülőkre is – mondta.

Antony Blinken Finnországot Ukrajna támogatásában olyan megingathatatlan partnernek nevezte, amely eddig több mint 2 milliárd dollár védelmi, humanitárius és egyéb támogatást nyújtott.

Hírdetés

Az amerikai külügyminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy az Egyesült Államok védelmi együttműködési megállapodásainak rendszere az év végére lefedi a teljes skandináv térséget. Emlékeztetett arra, hogy tavaly írták alá az amerikai-norvég szerződést, december elején pedig az amerikai-svéd védelmi dokumentumot, és a következő napokban Dánia is megköti a védelemről szóló megállapodást az Egyesült Államokkal.  

A Washingtonban tartott aláírási ceremónián a finn védelmi miniszter úgy fogalmazott, hogy a védelmi megállapodás „erős eszközkészletet” ad a partnerek kezébe a NATO-n belüli tervek megvalósításában is.

Antti Häkkänen felhívta a figyelmet arra, hogy Finnország nem várja el az Egyesült Államoktól, hogy megvédje, hiszen országa folytatja a védelmi beruházásokat, valamint a védelmi terhek megosztása is folytatódik határain belül és azokon túl is.

Finnország idén tavasszal csatlakozott a NATO-hoz, mint a katonai szövetség 31. tagállama.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »