Finnország hivatalosan is jelezte, hogy NATO-csatlós akar lenni

Finnország hivatalosan is jelezte csatlakozási szándékát az Észak-Atlanti Szerződés Szervezetéhez, azaz a NATO-hoz – jelentette a Guardian. Ezzel az ország több évtizedes függetlenségének vet véget, Oroszország ukrajnai hadműveletének következményeként.   

Finnország a mai napon benyújtotta csatlakozási kérelmét a NATO-hoz – idézte a lap Sauli Niinistö finn államfőt. Nem árt észben tartani – így a köztársasági elnök -, hogy a biztonság nem egy zéró összegű játszma.

Sanna Marin miniszterelnök bejelentése szerint  "a döntés történelmi jelentőségű", de még több fokozata van, hiszen a csatlakozási kérelmet először a finn parlamentnek kell ratifikálnia.

Hírdetés

A döntést egyébként egy nappal azután hozták meg,hogy Oroszország leállította az áramexportot Finnország felé – írja a HVG, elfelejtve, hogy ez már egy válaszlépés volt Finnország NATO-csatlakozásának hetek óta tartó lebegtetésére.

Putyin figyelmeztette a finn államfőt a NATO-csatlakozás ügyében

A Kreml nem érti, miért akar vele katonailag konfrontálódni a NATO-felvételt kérő Finnország

Kilenc ok, amiért az Egyesült Államoknak nem kellene felvennie Finnországot és Svédországot a NATO-ba


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »