Finn elnök: vissza kellene térni a minszki megállapodáshoz

Vissza kellene térni a minszki megállapodáshoz, amelynek segítségével talán megoldást lehetne találni az ukrajnai válságra – mondta Sauli Niinistö finn elnök pénteken.

Niinistö hozzátette: Vlagyimir Putyin orosz elnök egy nemrég lezajlott telefonbeszélgetésben megemlítette a minszki egyezményeket, amelyeket 2014-ben és 2015-ben kötöttek Ukrajna, Oroszország, Franciaország és Németország vezetői válaszul arra, hogy Oroszország annektálta a Krím félszigetet.

Finnország ugyan nem tagja a NATO-nak, de az Európai Unió tagjai közül ő rendelkezik a leghosszabb határral Oroszország felé.

Hírdetés

Niinistö az elmúlt években is ragaszkodott a rendszeres tárgyalásokhoz Putyinnal, annak ellenére, hogy a Nyugat és Oroszország között a Krím félsziget 2014-es annektálása óta fagyos a viszony.

A finn elnök rámutatott: a minszki megállapodás az elmúlt években a feledés homályába merült, de Putyin nemrég hangsúlyozta annak fontosságát. Niinistö szerint az egyezmények betartása jelenthetné a legvalószínűbb megoldást a helyzetre. A finn elnök úgy véli, hogy az orosz követelések között szereplő fegyverzetellenőrzés és az esetleges katonai kockázatok elkerülése kulcsfontosságúnak bizonyulhat abban, hogy sikerüljön kimozdítani a holtpontról a tárgyalásokat.

Az egyik legérzékenyebb téma Moszkva azon követelése, hogy a szakadár ukrajnai régiók kapjanak autonóm státust és vétójogot külpolitikai kérdésekben – jegyezte meg az államfő.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »