Filmmel emlékeznek Vaszi Jánoskára

Filmmel emlékeznek Vaszi Jánoskára

Az 1984-es sepsiszentgyörgyi szoborrobbantás egyetlen, gyermekáldozatára emlékeztet Filep Farkas és Vörös T. Balázs dokumentumfilmje, amelyet a megyeszékhelyi Művész moziban mutatnak be hétfőn este.

Az Emlékmű helyett – Vaszi Jánoska emlékére című produkciót 19 és 21 órától vetítik, 20 órától közönségtalálkozót tartanak, igény esetén további vetítéseket is szerveznek. Az alkotók emlékeztetnek: Sepsiszentgyörgyön 1982-ben avatták fel Mihai Viteazul szobrát, 1984-ben a szobor mögött elhelyezett pokolgép kioltotta a 12 éves Vaszi Jánoska életét.

Hírdetés

„A robbantás következményeként – hangsúlyozzák – a megyében megfélemlítési hadjárat indult a helyi állami és intézményi vezetők, valamint civil személyek ellen is, az ügy részletei máig sem tisztázottak. A film célja elindítani a társadalmi párbeszédet egy olyan témáról, amely a pártállami diktatúra megszűnése után is tabunak számított. Az igazság feltárása szinte lehetetlen, de a következmények sorára emlékezve ma is érzékelhető a társadalmi és etnikai feszültség, amelytől csak a hallgatás megtörésével lehet szabadulni.” (mol)

Háromszék


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »