Figyelő: Rajthoz készen a baloldali indulók?

Figyelő: Rajthoz készen a baloldali indulók?

Szép csendben zajlik az MSZP és a DK háttértárgyalása az egyéni körzetekben közösen támogatott jelöltekről – írja a Figyelő. A cikk szerint vélhetően már megvannak a budapesti indulók, az újpesti DK-s jelölés miatt ki is lépett a szocialistáktól a mostani egyéni képviselőjük.

Egyértelmű hazugsággal vádolták még 2016 októberében a Magyar Időket, amiért azt írta, hogy a DK és az MSZP megegyezett a közös budapesti jelöltekről, azóta azonban sok víz lefolyt a Dunán – írja a Figyelő című lap megjelent cikk.

Az írás felidézi Kunhalmi Ágnest, aki egy tévéinterjúban könnyes szemmel beszélt a jelöltségről lemaradó szocialista Horváth Imréről, miközben épp Kunhalmi volt az egyik, aki már tavaly ősszel részt vett a DK-val való egyeztetéseken.

Hiszékeny Dezsőtől Tüttő Katáig 

A cikk összefoglalja, kik szerepelhetnek a fővárosi DK–MSZP-listán. A választókörzetek többségében meglehetősen egyértelmű, ki lesz a jelölt. Így például Angyalföldön Hiszékeny Dezső, vagy a II. kerületben Tüttő Kata. Jó néhány helyen azonban komoly egyeztetés előzheti meg a megállapodást.

A XV. kerületben például eredetileg Vadai Ágnes jött szóba, néhány hónapja azonban arról is lehetett hallani, hogy maga Gyurcsány Ferenc lesz a jelölt. Ebben a kerületben szeretne ráadásul rajthoz állni Szigetvári Viktor is.

Hírdetés

Startvonalon az Együtt és a Párbeszéd is? 

Az ő neve egyben jelzi azt is, hogy képbe kerültek az Együtt és a Párbeszéd politikusai is. Ők pedig korábban még hallani sem akartak az olyan „avítt” erőkről, mint a DK vagy az MSZP, inkább az LMP-vel és a Momentummal képzeltek közös szövetséget, ám ők válaszra sem méltatták őket, így ha nincs ló, jó a szamár alapon mégis együttműködnének Gyurcsányékkal.

A cikk elemzi az országos helyzetet is. A 106 választókerület 60-40 százalékos MSZP–DK-s felosztása az Együtt és a Párbeszéd bevonásával még változhat. Van jó néhány körzet, ahol még lesznek izgalmas pillanatok, így például Szegeden, ahol a Botka László vezette MSZP várhatóan nem engedné át a DK-nak a két választókerületet, vagy Veszprém, ahol a függetlenkét nyerő Kész Zoltán vetélytársa az egykori szocialist pártelnök, Mesterházy Attila lehet.

A teljes cikk elolvasható a Figyelő legfrissebb számában.

forrás: Figyelő / hirado.hu

The post Figyelő: Rajthoz készen a baloldali indulók? appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »