A Szentszéki Magyar Nagykövetség, a Magyar Nemzeti Archívum, a budapesti Holokauszt Emlékközpont, a Vatikáni Apostoli Levéltár, a Római Jezsuita Levéltár szervezésében nemzetközi konferenciát tartottak november 20-án Rómában a Magyar Akadémián, melyen beszédet mondott Erdő Péter bíboros, prímás – tájékoztatta szerkesztőségünket a helyszínről Depaula Flavio érseki titkár.
A holokauszt nyolcvanadik évfordulója alkalmából, a szentszéki diplomáciának a magyar zsidókért végzett szolgálatáról rendezett konferencián beszédet mondott még Megyeri Jonatán, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) rabbija, Karsai László a Szegedi Egyetem professzora, Peter Slepcan a pozsonyi Comenius Egyetem, Yagil Limore a párizsi Sorbonne tanára, valamint Johan Ickx a szentszéki államtitkárság történeti levéltára vezetője. Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija videóüzenetet küldött a konferenciára.
Az alábbiakban közreadjuk Erdő Péter bíboros beszédét.
Húsz évvel ezelőtt itt, a Magyar Akadémián kiállítás nyílt a holokauszt hatvanadik évfordulója alkalmából Holokauszt a magyar képzőművészetben címmel. Ez alkalmat adott arra, hogy számba vegyük azokat a hatalmas veszteségeket, amelyeket a holokauszt a magyar kultúrában okozott. Most, a nyolcvanadik évforduló elérkeztével általános tanulságok levonására is alkalmunk nyílik.
A 20. század nagy szégyenére, a zsidóság ipari méretű és szándékos kiirtásának törekvésére emlékezve, amelyet ma holokausztnak nevezünk, megjelenik előttünk a Kárpát-medence és a világ népeinek kálváriája. A népirtások sorozata, a háború után legyilkolt több tízezer ártatlan magyar polgári személy. Katolikus papok, gyerekek, öregek tízezreit rejtő máig feltáratlan tömegsírok, magyarok és mások tömegsírjai, amelyeket a félelem csendje borít. De ezek közül a borzalmak közül kiemelkedik a példátlan zsidóüldözés, amely állami szervezettségében, hivatalos jellegében és hideg kegyetlenségében ma is égető kérdés az emberiség és sajátosan a magyar társadalom számára is.
A tudományos becsületesség és a szakmai önkritika meg kell, hogy óvjon bennünket az ideológiai szemlélet egyoldalúságaitól, igazságtalanságaitól, minden más sematikus leegyszerűsítéstől. Főleg pedig a kollektív erkölcsi felelősség elfogadhatatlan gondolatától, mely a zsidóüldözéseket kiváltó ordas-eszmék egyike volt.
Sok társadalmi feszültség, sok ideológiai előzmény játszott szerepet a borzalom konstellációjának létrejöttében. Metodológiai hiba lenne a kereszténységet mint olyat okolni azért, ami egy olyan korban történt, amikor a kereszténység emberszeretetről szóló tanításának és istenhitének kontrollfunkciója már alig tudott érvényesülni egy újpogány társadalomban. Viszont keresztény körök, keresztény népies hagyományok továbbhordoztak olyan gondolatokat is, amelyek bizony hozzájárultak azokhoz az eseményekhez, amelyekre most szomorúan emlékezünk. Nem cél tehát csoportos erkölcsi felelősség keresése, főleg nem társadalmi helyzetek ideológiai alátámasztása céljából. A valódi tudomány inkább okokat, mint kollektív felelősséget keres. Vétkesek és félelemből tétlenek között – persze – ott van mindig az emberi felelősség motívuma is. Ez azonban személyes, ezt semmiféle közösségre áthárítani vagy kiterjeszteni nem lehet.
Mindezeknek a tényezőknek és okoknak, amelyek a borzalomhoz vezettek, a széleskörű, pontos, igaz azonosításán múlik, hogy együtt küzdhessünk azért, hogy ez soha meg ne ismétlődhessen. Ez pedig azt jelenti, hogy rendkívül sok munka áll előttünk, rendkívül sok olyan tény, olyan helyzet, olyan emberi magatartásforma van, amelynek a forrásai még itt vannak a birtokunkban és hozzáférhetők, amelyek dokumentumait valóban tudományos becsületességgel kutatva, felvillantják azoknak az okoknak a sokaságát, amelyekre
Ebben a szellemben kívánok nagyon eredményes munkát a mai kollokviumnak és kívánom azt is, hogy a keresztény és zsidó kutatók közötti értékes, jó kapcsolatok tovább fejlődjenek az elkövetkező időkben.
Fotó: Szentszéki Magyar Nagykövetség; Jánosi Dalma/HírTV
Kuzmányi István/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
