Figyelmeztette a NATO-t Oroszország

Figyelmeztette a NATO-t Oroszország

NATO-békefenntartók Ukrajnába vezénylése közvetlen összeütközéshez vezethet Oroszország és a szövetség között – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Nemzetközi Kapcsolatok Moszkvai Állami Egyetemén (MGIMO) elmondott tegnapi előadásában.

„Lengyel kollégáink már bejelentették, hogy közeledik a NATO-csúcs, és békefenntartókat kell küldeni (Ukrajnába). Remélem, értik, miről van szó. Ez a legközvetlenebb összeütközés lesz Oroszország és a NATO fegyveres erői között, amelyet mindenki nemcsak hogy el akart kerülni, de azt hangoztatta, hogy elvileg soha nem történhet meg” – jelentette ki Lavrov. Nehezen haladnak az orosz és az ukrán delegáció közötti tárgyalások, ennek oka szerinte az, hogy Kijev folyamatosan változtatja álláspontját. „Nehéz szabadulni attól a benyomástól, hogy őket (Ukrajnát) amerikai kollégáik tartják fogva, akik számára, a politikai elemzőket olvasva, egyszerűen nem előnyös, ha ez a folyamat (a tárgyalások folyamata) gyorsan véget ér. Arra számítanak, hogy továbbra is fegyvereket pumpálnak Ukrajnába” – hangoztatta Lavrov. „Úgy tűnik, hogy a lehető leghosszabb ideig akarnak bennünket a hadműveletek állapotában tartani” – tette hozzá.

Mint mondta, Moszkva nem ellenzi a nyugati közvetítést, de hangsúlyozta, hogy Oroszország világosan meghúzta a „vörös vonalait”. Nehezményezte, hogy a Nyugat nem akar emlékezni az orosz „különleges hadművelet” előzményeire, és „kitörli” a történelem számára kellemetlen időszakait. Lavrov a Nyugat végső céljának az egypólusú világ visszaállítását nevezte meg. Mint mondta, a Nyugat most Oroszország feltartóztatásán és önállóságának felszámolásán dolgozik, amiben Ukrajnát „ellen-Oroszországként”, eszközként használja, a következő célpont pedig Kína lehet. „Ami most a világban történik, az természetesen nemcsak és nem is annyira Ukrajnáról szól, hanem az új rend kialakítására tett kísérletekről” – hangsúlyozta.

Hírdetés

 

Lesz gáz, de csak rubelért

Oroszország nem hajlandó „kompromittált devizában” – így dollárban és euróban – elfogadni a földgázszállítások ellenértékét a barátságtalan országoktól és áttér a rubelelszámolásra – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a tegnapi kormányülésen Moszkvában. Hozzátette, Oroszország továbbra is szállít földgázt „a korábban megkötött szerződésekben rögzített árképzési elveknek megfelelő mennyiségben és áron”. A változások csak a fizetés pénznemét érintik, és utasította a kormányt, hogy instruálja a Gazpromot a meglévő szerződések módosítására. Putyin szerint a Nyugat mindenki előtt bebizonyította, hogy lehet nem teljesíteni az euróban és dollárban vállalt kötelezettségeket. Mint mondta, a „kollektív Nyugat” azzal a döntésével, hogy törvénysértő módon befagyasztotta Oroszország nemzetközi aktívumait, gyakorlatilag fizetésképtelenséget jelentett be Moszkva előtt, és aláásta fizetőeszközeinek megbízhatóságát. Az orosz kormány március 7-én hagyta jóvá az Oroszországgal szemben barátságtalan országok és területek listáját, amelyre az Európai Unió minden tagországa felkerült.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »