Figyelmeztető lövéseket adott le egy görög járőrhajó egy török hadihajóra

Figyelmeztető lövéseket adott le egy görög járőrhajó egy török hadihajóra

A görög partiőrség csütörtökön bejelentette, hogy egyik járőrhajójuk csütörtökön figyelmeztető lövéseket adott le egy török járőrhajóra, amely megpróbált behajózni az Égei-tenger keleti felébe. A török hajó a figyelmeztető lövések után távozott a területről.

Az incidensre nem messze Farmakoniszi szigetétől került sor. Az elmúlt hetekben rendkívül feszültté vált a két NATO tagország viszonya, miután Görögország úgy döntött, kiterjeszti felségvizeit az Égei-tengeren. Ebben a döntésében az EU támogatja, ugyanakkor Törökország azt állítja, hogy a görögök a kiterjesztéssel katonákat telepítenek az Égei-tenger szigeteire, amit egy török parlamenti határozat szerint Ankara akár háborús oknak is tekinthet.

Hírdetés

A görögök különösebben nem tagadják a török vádakat, katonai jelenlétük növelését azonban azzal indokolják, hogy Törökország is jelentős mennyiségű katonát, harci repülőgépet és hadihajót vont össze az Égei-tengernél.

A két ország között régóta rendkívül feszült a helyzet, például Ciprus kapcsán is. Görögország  például hosszú évek óta teljesíti a NATO javaslatát, hogy a védelmi kiadások a GDP legalább 2 százalékát érjék el. Európában sokáig csak négy ilyen ország volt. A görögök azonban nem a NATO miatt, hanem Törökország ellen fegyverkeztek fel.

Körkép.sk, Teraz.sk, AP


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »