Figyelmeztetés: Ne igyanak az artézi kút vizéből Érsekújvárban, arzént tartalmaz! Száz Ildikó2025. 07. 14., h – 10:41 Érsekújvár |
Az arzén megengedett határértékének a kétszeresét mérték a Majzon téren található artézi kút vizében. A városi hivatal honlapján nyomatékosan kérik a lakosokat, ne fogyasszák ennek a kútnak a vizét.
A városi hivatal tájékoztatása szerint a Gúg utcai artézi kút vize a megengedettnél körülbelül harmadával több vasat tartalmaz, és a megengedettnél jóval zavarosabb. Ivóvízként ez a kútvíz sem fogyasztható. Az önkormányzat ezért az artézi kutakhoz figyelmeztető táblákat helyez ki.
Klein Ottokár, Érsekújvár polgármestere már korábban hangsúlyozta, hogy az artézi kutakból a vizet alapvetően soha nem szánták emberi fogyasztásra, soha nem is nyilvánították ivóvíznek, tekintsék a lakosok ezeket egyfajta díszkutaknak.
„Az ivóvízforrásoknak többek között védőövezettel is rendelkezniük kell, amit a városban nem lehet kialakítani. Ennek ellenére sokan hajlandóak – saját felelősségre – inni belőle, és azt állítják, hogy jót tesz az egészségüknek. Ezt megtiltani nem lehet. Az önkormányzat azonban arra kéri őket, hogy ne tépjék le a kutakról azokat a táblákat, amelyek a többi lakost és a városba látogatókat az artézi víz fogyasztásának veszélyeire figyelmeztetik” – áll a városháza tájékoztatásában.
Az utakat már nem öntözik
Az érsekújváriak szeretnék, ha kánikulában locsolnák a városi utcákat. Azzal érvelnek, hogy a régi időkben ehhez a folyó vizét, lovas kocsikat, később pedig narancssárga lajtos kocsikat használtak.
„Ma azonban a helyzet más. És nem jobb. A Novovital cégnek vannak kis ciszternái, amelyeket elsősorban fák öntözésére és fiatal fáknál lévő öntözőzsákok feltöltésére használ.
Nagy ciszternákkal a vízművek vagy a tűzoltók rendelkeznek – viszont ezek ivóvízre szolgálnak. Felelőtlenség lenne a folyó vizével szennyezni őket, ivóvízzel feltölteni pedig drága mulatság és mindenekelőtt pocsékolás volna”
– áll a város közelményében.
A talajvíz szintje nyáron csökken, még a fent említett artézi kutak is kiszáradnak. A Tajovský utcai, a Hviezdoslav téri és a Szokol-ház közelében lévő kutakból már az elemzéshez sem lehet elegendő vízmintát venni.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


