Szóval, a mindenkori figyelmetlenségről gyakran papoltam, papolok, legyen az utcán, hivatalban vagy forgalomban. A minap pont az autót vezetve követtem el valamit, amit most is szégyellek. Én, aki a figyelmetlenség nagy szakértőjének érzem magam. Nem gázoltam el senkit, nem okoztam semmiféle testi sérülést, még csak másik autón vagy akár valamiféle út menti tárgyon sem látható a figyelmetlenségem nyoma. A lakásom előtti játszótérről sok gyerek szalad ki labda után vagy csak… A játszótér a parkoló mellett, szóval minden alkalommal lassan indulok el és térek haza, megpróbálok óvatos lenni. A kellemetlenséget, ami az érintettek számára valószínűleg enyhe kifejezés, már jóval a játszótér után okoztam.
Egy rövid, sikátorszerű utcába kell betérni, majd onnan tovább újra balra, és az ember már mindjárt ott találja magát a forgalomban. Napi rutin, nem száguldozva. A sikátorszerű kisutcában egy ház kerítése mellett két nő, egy fiatal és idősebb egy kisgyerekkel. Feltételezhetően nagymama, anya és igen, a gyermek. Én is a gyermekemmel, de az autóban. Figyelek arra, hogy óvatosan menjek el mellettük, legalábbis azt hiszem. Aztán belezökkenek egy jókora pocsolyába, amelyet későn veszek észre. Látom rajtuk a meglepettséggel együtt járó felháborodást, mellettem a gyermek, az enyém, felkiált: „Na, jól lespriccelted őket!” Akkorra már én is rájövök, hogy ez elég nagy baki volt. Lefékezek, megállok a sarkon. Kipattanok az autóból, egy métert visszalépek, és visszakiabálok, hogy nagyon sajnálom, bocsánat, figyelmetlen voltam. Ők is kiabálnak, jogos, és a köztünk lévő távolság is megköveteli. Nem keresek mentséget a figyelmetlenségemre, megtörtént. De bánom, és főként azt, hogy ha már kiszálltam bocsánatot kérni, miért a sarokról visszakiabálva tettem. Oda kellett volna mennem, hogy lássam, milyen sárlében áll az a gyerek – lehet, hogy az aznapi sétára elővett (addig) patyolattiszta ruhájában – és a hozzá tartozó két nő.
Nem tragédiáról írok, de szégyellem magam. Bort iszom és vizet prédikálok. Ha véletlenül az érintettek újságolvasók, ezúton is kérek, még egyszer, most már halkan, bocsánatot.
Borítókép: Albert Levente
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
