Daniel Kellner (Josh O’Connor) egy titkos szervezetnek dolgozik. Azaz csak dolgozott, mert most szembefordult egykori munkáltatójával. Nagyhatalmú főnöke persze nem hajlandó őt csak úgy elengedni, ezért üldözőbe veszi. Daniel ugyanis bizalmas információk birtokában van, melyeket meg szeretne osztani másokkal is. Az egész világgal.
Margaret Fairchild (Emily Blunt) egy tévécsatorna alkalmazottja. Nem túl izgalmas a munkája, ő ismerteti a nézőkkel, milyen időjárás várható másnap. Egy reggel berepül hozzá egy vörös kardinálispinty, ami különös, sőt, rémisztő hatással lesz a nőre: idegen nyelveken kezd beszélni és belelát mások gondolatába. Miközben Daniel menekül, Margaret egyre nagyobb késztetést érez arra, hogy ő is megtalálja a férfit.
Steven Spielberg négy év után ismét nagyjátékfilmmel jelentkezett. A leleplezés napja egy régi, kedves témáját melegítette fel ismét, bár annyit elővételezve megállapíthatunk, hogy semmi újat nem tett hozzá a korábbiakhoz. Az 1977-es Harmadik típusú találkozások vagy az E.T., a földönkívüli (1982) mellett a 2005-ben készült Világok harca is a Földre érkező idegenekkel foglalkozik. (Előbbi nekünk, magyaroknak azért is kedves, mert a cselekményben fontos szerepet kapnak Kodály Zoltán szolmizációs kézjelei.) Daniel ugyanis azokat a felvételeket veszi magához, melyek egyértelműen bizonyítják, az ufonauták már évtizedekkel ezelőtt megjelentek nálunk, a hatóságok azonban eltitkolták a létezésüket. Sőt, amióta Nixon egy komikus előtt az idegen lényekkel dicsekedett, az illetékesek már az elnököt sem tájékoztatják a valós helyzetről. Létrehoztak tehát egy szupertitkos, mindenki felett álló céget, mely nemcsak az idegen technika felhasználását ellenőrzi, de kísérletezik is a szerencsétlenül járt ufonautákon. Néhány ügynök lelkiismerete azonban megszólalt, és Hugo Wakefield (Colman Domingo) irányításával szembefordultak a Noah Scanlon (Colin Firth) vezette nagyvállalattal.
A leleplezés napja fordulatos és pörgő film. Spielberg mestere a feszültségkeltésnek, mint ahogyan az érzelmek ábrázolásának is, a vásznon látott hullámzások a nézőt is magával ragadják. Ám ahogy közeledik a finálé… Azt még megbocsáthatjuk, hogy a film egyes felvetéseivel, motívumaival már találkoztunk máshol: A szárnyas fejvadász (az ember fontos jellemzője az empátia), a Kapcsolat (túl nagy nekünk a világegyetem), A függetlenség napja (az elnök előtti titkolózás) vagy a Roswell (az idegenek létezésének szervezett elrejtése) is eszünkbe juthat. Ám amikor megjelennek a szelíd vadállatok, egyenesen egy Disney-film kellős közepében találjuk magunkat. Olyannyira, hogy néhol már-már giccsbe hajlik a történet.
Nemrég az Egyesült Államok volt elnöke nyilatkozta, hogy szerinte márpedig léteznek idegen lények. A jelenlegi elnök utasítására pedig elkezdték nyilvánosságra hozni az ufóaktákat. Az igaz, hogy eddig ebből nem sok minden derült ki, de ez is bizonyítja, a döntéshozókat éppúgy érdekli ez a kérdés, mint a hétköznapi embereket. De vajon miért?
„A világegyetem egy elég nagy hely. Ha csak mi vagyunk benne, az elég nagy pazarlásnak tűnik.” A Kapcsolat című klasszikusban elhangzó szavakat ebben a filmben egy apáca mondja ki, hangsúlyozva, Isten létének, gondviselésének sem mond ellent, ha ebben az irdatlan nagy univerzumban akadnak más értelmes lények is. Mert amióta tisztában vagyunk a méretekkel – van, aki nem is hajlandó ezen morfondírozni, oly mértékben félelmetesnek tartja még a gondolatát is a sokmilliárd fényévnyi távolságnak –, statisztikailag és tudományosan is úgy tűnik, kell, hogy legyen valaki más is odakint. Az emberi kíváncsiság szintén fontos jellemző. Nagyon szeretnénk tanúi lenni valami titokzatos és lélegzetelállító eseménynek, rátalálni egy megmagyarázhatatlan tulajdonságokkal rendelkező tárgyra. Innen már csak egy lépés, hogy kijelentsük, mindez nem földi eredetű. A negyvenes évektől sokan meg vannak arról győződve, hogy csak azért nem látott napvilágot eddig semmi biztos információ az idegenek ittlétéről, mert a hatóságok mindent eltussolnak. Ebben a filmben a földön kívüliek barátságosak, ám más sci-fikben – például az Alien-sorozatban – rájuk is érvényes az evolúció egyik fontos törvénye: aki jobban alkalmazkodik, az marad életben. Sok esetben emellé odateszik még a történelem tanulságát: az erősebb fogja megszerezni a többiek erőforrásait. Újabb motivációként tehát ott van a félelem is.
Daniel és társai azért szeretnének mindent megosztani a világgal, mert így végre fény derülhet arra, kik is vagyunk valójában, és miért vagyunk itt. A filmben éppen egy – sajnos, megszokottnak mondható – globális konfliktus van kialakulóban. Az idegenek létezését bizonyító információk azonban felülírják ezt a problémát, a háborúról szóló híradásokat kiszorítják az ufonautákat bemutató képkockák. A leleplezés napja és a hozzá hasonló sci-fik szerint arra a kérdésre, hogy kicsoda az ember, és hogy került ide, csak kívülről érkezhet válasz. De ha a gondjainkra, a társadalmi ellentétekre sem találhatunk mi magunk megoldást, valami külső erő talán a segítségünkre lehet. (Ezt mutatja be az Érkezés című film is.) A Hugo és Noah közötti ellentét lényege, hogy míg utóbbi úgy látja, az idegenek létezésének bizonyossága akár egy apokalipszishez is vezethet, Hugóék szerint viszont éppen erre van szükségünk ahhoz, hogy kilábaljunk végre a szűnni nem akaró válságból. A kettejük között zajló vita a film egyik remek jelenete.
Az embert az empátia teszi azzá, ami, ez a legfontosabb evolúciós és civilizációs tulajdonságunk – veti fel a film a korántsem eredeti gondolatot. Már a cselekmény kibontakozásának elején azt látjuk, hogy Hugo és csapata valamit épít. Később kiderül, hogy Margaret házának részlethű mását. (Azt ne kérdezze senki, honnan ismerik ezt ennyire pontosan.) A nő azzal tud befolyásolni másokat, hogy elmond nekik valami olyasmit, amit a lelkük legmélyére rejtettek, ami a leginkább gyötri őket. Vagyis ezúttal nem a tudomány, és nem is csak a titkos adatok megosztása jelenti a megoldást, hanem az emberi felszínre törése: a veszteség, a fájdalom, a bánat, az emlékezés – az empátia.
A film végén Margaret beszél egy idegennel, majd a kamera elé ül, és így szól: „Figyeljenek!” A moziból hazafelé menet elgondolkodtam, vajon mit mondhatott neki az ufonauta, amit mi magunk ne tudnánk? Az igaz, hogy figyelnünk nem ártana végre. Befelé és kifelé is.
Baranyai Béla/Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2026. július 12-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
