Figyelem: a postabezárások egy fontos postai szolgáltatást is érintenek Kacsinecz Krisztián2025. 08. 06., sze – 16:21
A gyengén kihasznált postahivatalok megszüntetésével együtt megszűnnek az ott működő postafiókok (P.O.BOX) is – figyelmeztet a Szlovák Posta (SP), amely összegezte, milyen lehetőségeik vannak az érintett ügyfeleknek.
Amennyiben a posta bezárása miatt szűnik meg a postafiók (P.O.BOX/Post BOX) szolgáltatása, a felhasználók erről előzetes értesítést kapnak. Az ügyfélnek ezt követően a következő lehetőségek állnak rendelkezésére:
új postafiók létesítése az utódpostán (ahová a bezárt posta ügyfélforgalma átkerül),postafiók létesítése más, hasonló szolgáltatást nyújtó postán,a küldemények kézbesítése az utódposta által.
Amennyiben az utódposta rendelkezik azonos számú, szabad postafiókkal, mint amilyet az ügyfél a megszüntetett postán használt, ugyanazt a számot fogja megkapni.
Ha az ügyfél már nem igényli a postafiók szolgáltatást, akkor a meglévő fiók automatikusan megszűnik a posta bezárásával, a küldeményeket pedig az utódposta hagyományos módon kézbesíti. Az előre kifizetett díjat a megszűnt postafiókért visszatérítik az ügyfélnek.
Nem mindegy, hogy milyen posta
Az SP arra is felhívta a figyelmet, hogy nem mindegy, milyen típusú postán létesítünk postafiókot.
Ha az ügyfél postafiókját ún. kézbesítő postán hozták létre, akkor minden küldeményt ebbe a fiókba kézbesítenek – vagyis azokat is, amelyek címzésében szerepel a P.O.BOX és a fiókszám, valamint azokat is, ahol a P.O.BOX nem szerepel, csak az utca és a házszám van megadva.
Ha a postafiók egy ún. feladó postán van, akkor kizárólag azok a küldemények kerülnek ebbe a fiókba, amelyek pontosan ebbe a fiókba vannak címezve – vagyis a címzés tartalmazza a P.O.BOX számát, az irányítószámot és annak a postának a nevét, ahol a fiók található.
Elkezdődött a bezárási hullám
A posta közleménye szerint a jelenlegi átalakítás célja, hogy korszerűbb és magasabb színvonalú szolgáltatásokat nyújtson, amelyek jobban igazodnak az ügyfelek mai igényeihez. A megyei és járási székhelyeken található sűrű postahálózat optimalizálásával megszűnnek a gyengén kihasznált postahivatalok, cserébe megerősítik a megmaradó posták kapacitását és szolgáltatáskínálatát, valamint meghosszabbítják a nyitvatartási időket is.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, az SP „hosszútávú modernizációjának“ részeként augusztus 1-jével hét darab besztercebányai, pozsonyi, kassai és eperjesi fiók fejezi be a működését.
Pozsonyban a 23-as fiók (Vlčie hrdlo 961/54) zár be végleg. A változások leginkább Kassát érintik, ahol a 4-es (Komenského 1114/30), 5-ös (Pri prachárni 2842/4), 10-es (Trieda NP 1280/48A) és a vasműveknél (Vstupný areál U. S. Steel 1) működő fiókok szűnnek meg.
Az augusztus 1-étől életbe lépő változások részleteiről és a „pótfiókokról“ a SP honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.
Kapcsolódó cikkünk
A Szlovák Posta két hullámban összesen 26 kirendeltségét zárja be a közeljövőben – közölte az intézmény szóvivője. Eva Peterová szóvivő szerint elsősorban a nagyvárosokban található postákat érinti a bezárási hullám.
Az intézmény közleménye alapján a posta a hosszú távú fenntarthatóság miatt döntött az intézkedés mellett, az összes érintett létesítmény a megyeszékhelyeken található. Peterová szerint a Szlovák Posta a hosszú távú folyamatokra reagál a lépéssel, ugyanis egyre több kliens használja a digitális szolgáltatásokat, valamint rendel magának csomagokat futárral. A postaszolgálat jelenlegi hálózata Melinda Burdanová, az intézmény vezetőségének alelnöke szerint túlságosan sűrű, költséges és nem hatékony, ezért a gazdálkodás racionalizálására van szükség.
A bezárások két hullámban zajlanak: első körben augusztus hónap folyamán 13 postafiókot zárnak be, a következő hullám pontos időpontját pedig a szabályozási hivatalok döntését követően közlik a nyilvánossággal. A lakosságot hirdetésekben és szórólapokon értesítik a változásokról.
A változások ellensúlyozására a posta kibővíti a csomagküldő átvételi pontjait, az úgynevezett BalíkoBOX szolgáltatást, valamint a digitálisan elérhető szolgáltatásokat. Az érintett régiókban a postai kézbesítés időpontja változatlan marad a tervek szerint.
Pozsony 23, Vlčie hrdlo 961/54 Besztercebánya 8, Horná 113/77Kassa 4, Komenského 1114/30 Kassa 5, Pri prachárni 2842/4 Kassa 10, Triedna SNP 1280/48A Kassa, acélművek – U.S. Steel 1 belépőterülete Eperjes 3, Sabinovská 5051/21 Besztercebánya 6, Hronská 3518/2 Pozsony 3, Tomášikova 3497/54 Pozsony 17, Blumentálska 2815/4 Pozsony 22, Kašmírska 940/7 Pozsony 25, Záhradnícka 752/95 Pozsony, Sibírska 1598/17 Pozsony 45, Dúbravská cesta 1714/4 Pozsony 212, Seberíniho 1778/14 Pozsony 213, Čiernovodská 5215/25 Kassa 17, Abovská 2/30 Nyitra 5, Novozámocká 31/127 Eperjes 10,Volgogradská 4779/7 Zsolna 3, Na lány 387/3 Kassa 14, Mliečna 1/1 Nyitra 7, Hlavná 522/173 Trencsén 3, Šoltésovej 1725/2 Nagyszombat 5, Seredská 1930/79 Nagyszombat 8, Mozartova 5904/1 Zsolna 9, Hlavná 404/1
Az SP még júniusban harangozta be a szervezeti átalakítást, amely országszerte számos fiók bezárásával számol: 26 postát szüntetnek meg a megyei, 29-et pedig a járási jogú városokban.
A hálózat karcsúsítása nem maradt visszhang nélkül. Kassán petíciót indított a lakosság az egyik kirendeltség megszűnése ellen.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


