Figyelem! A nyugalom megzavarására alkalmas összeesküvés-elmélet

Figyelem! A nyugalom megzavarására alkalmas összeesküvés-elmélet

Micsoda véletlen!

 

A szoci vezetők abban a tudatban szivaroztak, hogy a terepen minden rendben van.

Képzeljék, a minap hallottam egy olyan esetet – tán még csak nem is eset, hanem pletyka –, hogy a DK lenyúlta az MSZP hálózatát.

Mielőtt ezt egy icipicit részleteznénk, adózzunk egy perces felállással Fletó egykori nagy mutatványa előtt. Emlékezzünk arra, miként is lett ő kormányfő. Igen, úgy, hogy megpuccsolta az aktuális kormányfőt, Medgyesssyt. Nem választásokon nyert, hanem megvárta, amíg kikaparják a gesztenyét, majd nemes egyszerűséggel elvette azt. (Hogy azután több évig garázdálkodva önmagát és az MSZP holdudvarát gazdaggá, a Magyarországot meg szegénnyé, adóssá tegye.)

De hagyjuk a zárójelet, mert az tény, amit pedig most leírok, az bizony lehet, hogy fikció, azaz összeesküvés-elmélet… , persze, kivéve, ha igaz.

Szóval, a pletyka arról szól, hogy azon a bizonyos településen az MSZP hálózati főembere megtért. A DK meg kebleire ölelte. Amiről meg az MSZP helyi hálózati góréja elfelejtett szólni az MSZP-központnak. Így hát a központi szocialisták abban a tudatban szivaroztak foteljeikben, iszogatták a konyakot és lazították elgémberedett tagjaikat, hogy a terepen minden rendben.

Hírdetés

Ott meg minden rendben is volt. Csak nem úgy, ahogy ők gondolták. A talpasok már nem az MSZP-re szavazni hergelték fanatikusaikat, hanem a DK-ra, Fletóra és Fletónéra. Akinek meg hányingere volt/van mindkettőtől, annak Momentumot zümmögtek a fülébe.

Nem, nem állítom egy pillanatig sem, hogy lehet némi alapja annak, hogy – akár néhány „megbízható belsős elvtárs” beavatásával, támogatásával – A Nagy Fletó (és elv- valamint ágytársnője) kivarázsolta az MSZP varázsszőnyegét, a hálózatot a páncélszekrényből, és azt sem állítom, hogy ha ez így történt, akkor az leginkább a teszetosza elnökének köszönhető.

Azt viszont állítom, hogy ez az (összeesküvés) elmélet, ha nem volna igaz, akkor is megüti A Nagy Kígyóbűvölő és öregecskedő neje szintjét.

U.i.
Micsoda véletlen!
A Momentum környékén ott zümmög két szemtelen, MTVA-t megjárt légy, akik szerint nem is olyan rég még lehetett volna más a politika. Most meg csak egy momentumnyira vannak attól, hogy egy másik Soros-fél

Üdvözlet,
 KJ
 

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »