Fidesznek is üzentek az Aranykéz utcai robbantással: „csínján bánjanak” az olajügyekkel

Fidesznek is üzentek az Aranykéz utcai robbantással: „csínján bánjanak” az olajügyekkel

NIF: Hát csínján is bántak. Annyira, hogy a cionista gyarmaton az olajügyek azóta is el vannak fektetve. A keresztapa meg azóta is belügyminiszter. -mondja a susogó szél.+++++++++++++++++++++++++Egymásnak esett az Aranykéz utcai robbantás pénteki tárgyalásán az ügy fővádlottja, Portik Tamás, valamint a rendőrök megvesztegetésével is vádolt, mára ismét tanúként idézett  diszkócsászár, Vizoviczki László. Volt, hogy „párbeszédüknek” a bíró vetett véget, miután már odáig fajult a kettejük közötti vita, hogy kölcsönösen egymást vádolták azzal, hogy meg akarták öletni a „citadellás” Veres Istvánt. De Vizoviczki arról is beszélt, hogy a robbantással Portikék a Fidesznek is üzentek, hogy „csínján bánjanak” az olajügyekkel kapcsolatos jogszabályok megalkotásával.

 PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu

Ismert, kedden minden részletre kiterjedő terhelő vallomást tett Portik Tamásra az Aranykéz utca robbantás, a Cinóber- és a Fenyő-gyilkosság legutóbbi tárgyalásán a rendőrök megvesztegetésével és adócsalással is vádolt diszkópápa, Vizoviczki László. A vállalkozó a bíróság előtt tett vallomásában elmondta, neki az Energol-vezér már 1997 végén egy találkozón elárulta, fel fogja robbantani Boros Tamást. Vizoviczki szerint az egykori olajos közös megbeszélésükön arra is kitért, a végéhez közeledik, hogy az általa irányított, körülbelül 20 milliárdos vagyon felett rendelkező alvilági csoport átvegye a teljes irányítást. Portik azt is közölte vele, hogy ennek a körnek nagyon magas szintű politikai és rendőri kapcsolatai vannak, és amely szemben állt a Boros Tamás és Seres Zoltán által irányított, szintén alvilági csoportosulással. Vizoviczki hozzáfűzte, Portik azt is hangsúlyozta, tudja, Boros szembe mer vele szállni, de“hatásosan és látványosan meg fogja oldani ezt a helyzetet”, majd hozzátette: “ha felrobbantja ezt a köcsögöt, az összes embere szét fog széledni”. Állítólag az energolos kérkedett azzal is, hogy nem fog lebukni, mivel “többszintű védelem alatt áll”.

A Prisztás lelövésével vádolt Hatvani állítólag többször is elszólta magát. Fotó: Mészáros Péter/PestiSrácok.hu

Lélekjelenléte mentette meg Vizoviczkit

Mivel legutóbb erre nem volt lehetőség, a mai tárgyaláson vádlottak és védőik tehettek fel kérdéseket az éjszaka császárának. Portik Tamás védője, Szikinger István arra volt kíváncsi, hogy mi az oka annak, hogy az éjszaka császára 2014 januárjában tett tanúvallomásában még úgy nyilatkozott kihallgatóinak, hogy semmit nem tud a robbantás körülményeiről. Az ügyvéd szerint így Vizoviczki vagy két éve, vagy kedden a bíróságon hamis tanúzást követett el. A tanú erre úgy válaszolt, hogy „félelemből” nem vallott az Energol-vezér ellen, ám, miután a Prisztás József sérelmére elkövetett emberölésben Portikot felbujtóként elítélték, megeredt a nyelve. Ráadásul személyes indíttatása is volt vallomásának, hiszen,az elsőfokú ítélet után bizonyossá vált számára, hogy a vele korábban jó viszonyban lévő Prisztás haláláért az energolos a felelős – állította a tanú. Vizoviczki annak bizonyítására, hogy volt oka tartania Portiktól, részletesen előadta, hogyan próbálta őt egyszer megöletni a harmadrendű vádlott. Elmesélte, hogy a Prisztás József meggyilkolása miatt első fokon elítélt Hatyi becenevű Hatvani István két testőrével együtt egy kihalt benzinkúthoz csalta, ahol Portikék emberei lerohanták őket, majd testőreinek elmondták: „meg fogtok halni”.  Vele pedig ugyanezt személyesen Portik közölte, aki a diszkópápa szerint úgy viselkedett, mint „egy hatalma teljében lévő ember”. Vizoviczki hangsúlyozta, csak a pillanatnyi lélekjelenléte mentette meg: öt percet kért Portiktól, hogy tisztázza a helyzetet, majd közölte vele, hogy a többi testőre, akik egy darabig szintén elkísérték, várja őt, így ha vele bármi történik, a gyilkosságot Portikhoz fogják kötni. A főrendőrök megvesztegetésével is vádolt diszkócsászár leszögezte, ezek után kénytelen volt Tanyin kívül az egykori olajosnak is védelmi pénzt fizetni, valamint Portikkal néhány hónapig közös üzletbe kényszerült, ám leszögezte, hazugság, hogy milliárdos olajpénzekkel szállt volna be az energolos a vállalkozásaiba.

Hírdetés

Vizoviczki állítása szerint nagyon félt Portik Tamástól. Fotó: Mészáros Péter/PestiSrácok.hu

Egymásnak estek az alvilág urai

A tárgyaláson elhangzott az is, hogy Portik még úgy is fenyegette Vizoviczkit, hogy nem 10-20 nagydarab kopasztól kell félnie, hanem egy „kisembertől”, aki „előlép a sötétből és bárkit fejbe lő”, aki Portik üzleti érdekeit sérti. A harmadrendű vádlott ugyanakkor – visszautasítva az éjszaka ura vádaskodásait – az elmondottakra úgy reagált, teljesen életszerűtlen, hogy Vizoviczki a Prisztás-ítélet előtt attól félt, hogy őt kiengedik és az életére tör, mivel szerinte a többi ügye miatt azonnal letartóztatták volna. Portik a tanú fejéhez vágta azt is, hogy Tanyi az ő embere volt, majd utalva a Romkert felgyújtására (abban az ügyben a hírhedt verőlegény gyanúsított volt és a nyomozóhatóság birtokában van olyan vallomás, miszerint a gyújtogatás Vizoviczki megbízásából történt) azt mondta: „tudod, ott meghalt egy ember”. Portik ezután egy olyan tanúvallomást kezdett el ismertetni, amiben az állt, az éjszaka császárának is volt konfliktusa a felrobbantott Boros Tamással. Vizoviczki erre kifakadva odaszúrta Portiknak, hogy „ezt a tömény hazugságot meddig kell még hallgatnom”? De a kettejük közötti „párbeszéd” során előkerült a Citadella elfoglalása is, majd a vita hevében Vizoviczki odaszólt az Energol-vezérnek, hogy „eddig nem akart erről beszélni”, de „ha már ennyire ki akarja húzni belőle”, akkor elmondja, hogy Portik meg akarta öletni a Citadellához köthető vállalkozót, Veres István, mire Portik úgy kontrázott, hogy tudomása szerint ez éppen a tanúnak állt érdekében. Vitájuknak a bíró vetett véget, hogy „őt nem érdekli, hogy ők kit akartak megöletni”, de ennek a pernek az Aranykéz utcai robbantás a tárgya.

Portik Tamás és Kacsa szembesítése az Aranykéz utcai robbantás egy korábbi tárgyalásán. Fotó: MTI

A Fidesznek is üzentek a robbantással?

Tanúként idézték a pénteki tárgyalásra Portik két emberét, Hatvani Istvánt és Lendvai Jánost is. Erre azért volt szükség, mivel  az éjszaka császára a keddi  tárgyaláson beszélt arról is, hogy a Prisztás fejbe lövésével vádolt férfi, valamint Portik Kacsa becenevű barátja is elszólta magát a robbantással kapcsolatban. Utóbbi egy divatbemutatón kikotyogta a 2000-es évek közepén a Hajógyári-sziget urának, hogy bűnsegédként részfeladatokat látott el a bűncselekményben, de „a munkát szlovákok csinálták”. A  Hatyi becenevű férfi pedig többször hangoztatta, hogy látványosan fognak végezni Borossal, és megemlítette neki, hogy „hamarosan mindenki meg fogja tudni, ki az úr az alvilágban”. A Hatyi becenevű egykori testőr szájából az is elhangzott, hogy mivel „ez a bolond annyi ellenséget szerzett, senki sem fogja tudni, ki a tettes”. A férfi az éjszaka ura előtt állítólag olyan kijelentést is tett, hogy a kivitelezés azért is volt ennyire brutális, hogy a külföldi titkosszolgálatok irányába vigyék a szálakat. Ami újdonság volt Vizoviczki keddi vallomásához képest, hogy a vállalkozó ma azt is előadta, hogy Hatvani arról is tájékoztatta, az Aranykéz utcai robbantással az új kormánynak, azaz a Fidesznek is üzentek, hogy az olajügyek kapcsán „csínján bánjanak a jogszabályok megalkotásával”. De szóba került az is, hogy a Boros mögött álló orosz-ukrán erők kivégezték volna Portikot, „ezért lépniük kellett”. Vizoviczki bírói kérdésre megemlítette még, hogy ő csupán a Portik és a hozzá hasonló alvilági figurák miatt alkalmazott testőröket, ami azért nem tűnik túl hihetőnek. A két tanú ugyanakkor visszautasította, hogy bármi közük lenne, vagy bármit is tudnának az Aranykéz utcai robbantásról. Kacsa kijelentette, hogy „pontosan tudja, az oroszok voltak”, és odaszúrta Vizoviczkinek, hogy „valami jobbat találjon ki”.  

Forrás és Címlapfotó: Mészáros Péter/PestiSrácok.hu

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kategória:Aktuális, Belföld, Bűnügy, Gazdaság, Hírek, Magyarország Cionista Gyarmat! Tagged: A Cionista Gyarmatokról, Aranykéz utca robbantás, Cinóber- és a Fenyő-gyilkosság, olajos megbeszélés


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »