fideszmaffia

Nyugodjunk meg egy kicsit emberek. Kicsit elszaladtak itt velünk a lovak, volt itt most tömeg, meg takarodj, meg orbán, meg kommunisták, meg minden. Meg győzelem. Méghozzá olyan győzelem, amihez a vesztes mosolyogva gratulál: Ej, fiúk, de szép volt amikor átjöttetek azon a hídon, hú, csak úgy zúgott a hangotok, na, de ne húzzuk az időt, menjünk hazafelé. Ti is fáradtak vagytok, én is egy kicsit, ajtót csukjátok be magatok után… otthon is…

Boldogok lehettünk, hogy megmentettünk vagy 22 milliárdot, aminek tüzénél – egyelőre – nem a fideszes oligarchák melegednek, mert ne legyenek kétségeink afelől, hogy ennél a példánál hasznosabban sosem lett volna elköltve a beszedett netadó. Nem baj, melegednek a földmutyi milliárdjaiból, a korrupciós milliárdokból, a közgépes milliárdokból, és még sorolhatnám.

Nem tudom eldönteni, ez a mostani tömeg egy új, aktív generáció előhírnökei voltak, akik gyakorlatilag annyit szívtak már az elmúlt években, hogy belevágnak. Vagy csak azok mentek még ki a utcára, akik épp várják a visszajelzést az angol/holland/német/osztrák munkaközvetítő cégtől, hogy mikor kezdhetnek – odaát.

Mert lassan megint ott tartunk, hogy van odaát, meg ideát, ahol a miniszterelnök felvázol a rádióban, bocsánat a Rádióban egy ideát, és mindenki megy a zászlaja alá, mármint aki nem korrupt amerikai mocskolódó bérenc, plusz a Dunán felúszó békaemberek – nincs új a nap alatt.

Bizony nincs, és ez sajnos a forradalmakra is igaz. A Kossuth térből sem lesz Majdan, csak majdnem, amíg valaki oda nem áll a tömeg elé és azt mondja: Az internetadó lófasz. Akkor is ha megszavazzák, akkor is ha nem. Igaz, hogy a mi seggünkbe tolnák, de akkor is csak lófasz. Ami ennél sokkal zavaróbb, hogy az ország egy maffia kezébe került. Nem képletesen, szó szerint. Persze ezzel nem mondtam semmi újat, viszont most kellene jönni valakinek, aki ezt hitelesen le is tudná kommunikálni a nép felé:

F I D E S Z M A F F I A

Hírdetés

 

Mert most talán van némi esély arra, hogy az a pár millió ember még úgy gondolja, ér ez az ország valamit. Ha nem jön, a tömeg szétszéled, és legközelebb, megint lehet kezdeni elölről mindent.

Nem hiszek a szuperhősökben, sem a turáni átokban, sem a magyarok alsó vagy felsőbbrendűségében. El kell kezdeni dolgozni az ügyön. Akinek ötlete van, szóljon.

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:


Forrás:kard.blog.hu
Tovább a cikkre »