Fideszes tempó: nem tudták megakadályozni, így inkább egy héttel korábban levetítik ők A lovasíjászt

Ha azt gondolnánk, hogy a Fidesz csak nagyban lop, mármint ezúttal ötletet, akkor tévednénk. Pestszentimrén például presztízskérdés lett egy filmvetítés is. 

Gulyás Gergely ma az Alfahír kérdésére elismerte, hogy a betelepítési kvóta elleni küzdelemben „követjük a Jobbik javaslatainak sorrendjét”, de a legerősebb ellenzék kottájából nemcsak nagyban játszanak a Fidesznél. Itt van például mára egy kisebb, helyi jelentőségű ügy is, amely azonban tökéletes példaként szolgál.

Történt, hogy Pestszentimrén a Jobbik helyi szervezete szeretett volna szervezni egy ingyenes vetítést, amelyen a nagysikerű, A lovasíjász című filmet mutatták volna be. Mint még augusztusban megírtuk, a Kassai Lajosról szóló produkcióhoz megfelelő helyszínként a jobbikosok az önkormányzati fenntartású Pestszentimrei Közösségi Házat (PIK) választották, miután a forgalmazóval leegyeztettek minden szükséges részletet. Galgóczy Zoltán, a kerület fideszes alpolgármestere, aki a kerületi kulturális ágazatért felelős képviselő, azonban kijelentette, hogy nemcsak ingyenesen, de pénzért sem lesz lehetőség a vetítésre. Akkor az alpolgármester kérdésünkre úgy fogalmazott, hogy elvi kérdés nála az, hogy „pártpolitikai rendezvényeket önkormányzati fenntartású közintézményekben kampányidőszakon kívül” nem szeretne látni.

Ugyan furcsa, de itt még nincs vége a történetnek. A vetítést magára vállalta az Attila Unokái Egyesület, amely új kérvénnyel fordult az intézményhez. A folyamat elkezdődött, és még Galgóczy Zoltán is engedélyezte a rendezvényt, sőt, még azt is jóváhagyta, hogy kedvezményes legyen a bérleti díj. Ha a jobbikosoknak nem lehet, akkor majd a civil szervezet megcsinálja, és akkor sem a fideszes „elv”, sem a szép kezdeményezés nem sérül – így érhetne véget ez a történet. Csakhogy nincs ám vége, ugyanis a XVIII. kerületi jobbikosok megdöbbenve tájékoztatták szerkesztőségünket, hogy

Hírdetés

ugyanazon a helyszínen, az önkormányzat megbízásából, egy héttel korábban levetítik a Lovasíjászt.

„Alapszervezetünk nyomására az önkormányzat illetékes vezetője jobb(ik) belátásra jutott, és megértette, hogy a Lovasíjász című dokumentumfilm egy olyan alkotás amit minden magyar gyermeknek és felnőttnek látnia kell. Ezért, a Jobbik szavát meghallva  javaslatunknak megfelelően úgy döntött, hogy ingyenesen levetítik a filmet 2016. október 7-én 18 órai kezdettel a jól ismert és népszerű PIK-ben.
 


 
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a befogadóképesség korlátozottsága miatt regisztrálni kell a közösségi ház honlapján. Aki nagyon szeretné megnézni a filmet, de a betelt létszám miatt 7-én ezt nem teheti meg, annak is van még reménye. Ugyan még nem ellenőrzött a hír, de értesüléseink szerint Galgóczi Zoltán alpolgármester úr tervei szerint nagyszámú túljelentkezés esetén akár többszöri ingyenes vetítés is lehet. Feltétlen érdemes ezt a „nagyvonalú” lehetőséget kihasználni, mert a film meghatározó élményt nyújtva mutatja be egy igaz magyar ember, Kassai Lajos lovasíjász egyedülálló művét, eszmeiségét” – kommentálták a hírt.
 
A lényeg tehát, hogy a filmet levetítik, ráadásul ingyenesen. Csak hát azt a szégyent nem akarta elviselni a fideszes önkormányzat, hogy a jobbikosok csinálják meg helyettük. Tanulnak a nagyoktól. 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »

Hírek

Legújabb hírek