Fideszes romaügyi szakértő: "csúcsra jár" a drogok terjedése

Fideszes romaügyi szakértő: "csúcsra jár" a drogok terjedése

"A jelenlegi droghelyzet minden társadalmi és gazdasági felzárkózást ellehetetlenít, teljesen új alapokra kell helyezni a kábítószer elleni fellépést, elsősorban a cigánytelepeken"szögezi le az Indexen megjelent cikkében Forgács István. A vállaltan kormánypárti romaügyi szakértő szerint véget kell vetni a kérdést övező "erőltetett politikai korrektségnek" és nyíltan ki kell mondani: a kábítószerek terjedése soha nem látott mértéket ölt, és ez a jelenség a legsúlyosabban a falusi, kisvárosi roma közösségeket érinti.

Forgács szerint "a kormányzati segítség nyomán rengeteg változásban motivált, saját magát megbecsülő cigányember jutott előbbre az elmúlt években", ugyanakkor hozzáteszi:

"még mindig nagyon sokan vannak azok a cigány emberek, akiket vagy a saját környezetük fal fel, vagy önmaguk fojtják el integrációs esélyeiket."

A szakember szerint a romák felzárkózásának egyik legnagyobb gátja a járványszerűen terjedő drogfogyasztás.

"A továbblépés legnagyobb gátlója ma már az a droghelyzet, amely korábban is ott volt a cigánytelepek, cigány közösségek környékén, de jelen pillanatban szinte csúcsra jár"

– mutat rá Forgács. Hozzáteszi: a kábítószer terjesztése könnyű megélhetést kínál, fogyasztása pedig súlyosan egészségkárosító.

"A legnagyobb társadalmi veszélye azonban abban áll, hogy a drogfogyasztók a vidéki telepeken sem embert, sem Istent nem ismernek egy idő után, ha arról van szó, hogy pénzt vagy pénzzé tehető vagyontárgyakat szerezzenek."

A szakember szerint az ügyben haladéktalanul lépnie kell az államnak.

"Meggyőződésem, hogy a megengedőbb szabályozás helyett Magyarországnak a kemény szigorítás felé kell mozdulnia"

Hírdetés

– szögezi le.

A helyzet súlyosságára utal, hogy ezen a héten már Forgács a második kormánypárti közéleti szereplő, aki beismeri a drogjárvány okozta közbiztonsági válsághelyzetet.

A Heves vármegyei Mezőtárkány fideszes polgármestere a helyi képviselő-testület alakuló ülésén úgy fogalmazott:

"Szembe kell nézni a dizájner drogok mérhetetlen terjedésével és az ehhez kapcsolódó súlyos közbiztonsági problémákkal."

Az egyre több erőszakos bűncselekményre, és a drogfüggő elkövetők elvetemültségére Adorján Béla, a Jobbik elnöke is számos alkalommal felhívta a figyelmet. Október 8-i Facebook-bejegyzésében emlékeztet, hogy az Öcsödön féltéglával agyonvert 85 éves férfit, és a Jánoshalmán megfojtott 80 éves nyugdíjas tanárnőt házát is kamera figyelte. Ez azonban nem óvta meg őket attól, hogy saját otthonukban öljék meg őket.

"Mindkét gyilkos tisztában lehetett azzal, hogy szörnyű tettéről felvétel készül. A kábítószer utáni pokoli vágy azonban a legalapvetőbb óvatosságot is kilúgozta mérgezett elméjükből.A kábítószer utáni pokoli vágy azonban a legalapvetőbb óvatosságot is kilúgozta mérgezett elméjükből."

Adorján szerint a "súlyos létszámhiánnyal küzdő rendőrség" már képtelen megbirkózni a mélyülő közbiztonsági válsággal, s ezt sokszor az elkövetők is tudják.

"Az állam által magukra hagyott falvakban rettegő embereknek már nincs hova hátrálniuk. Ezért mi sem hátrálunk meg, ameddig ki nem harcoljuk az önvédelem jogát minden tisztességes állampolgár számára"

– szögezi le a Jobbik elnöke.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »