Fideszes politikusbűnözés gyanúja miatt tett feljelentéseket a Mi Hazánk

Feljelentéseket tett a Mi Hazánk Mozgalom az újbudai önkormányzat fideszes vezetésének ingatlanügyei miatt. Alább folytatódik a közleményük.

Miután a politikusbűnöző Czeglédy Csaba hiába kapott több millió forintos megbízási szerződéseket az átvilágításra a hivatal új vezetésétől, semmilyen eredményt nem tudott felmutatni, ugyanakkor a DK polgármesterének elszólásaiból kiderült néhány olyan korrupciógyanús ügy, melyeket László Imre következmények nélkül hagyna.

Az új polgármester a Népszavának arról beszélt, hogy a választás után három nappal mit tett fideszes elődje: „Hoffmann Tamás pedig október 16-án egy 80 négyzetméteres üzlethelyiség eladását írta alá, a Villányi úton található ingatlan ára négyzetméterenként 359 ezer forint volt, ami irreálisan alacsonynak tűnik.” A november 28-ai testületi ülésen pedig azt mondta László Imre: „Hogy lehet az, hogy ennyire gyors egyébként egy önkormányzat, hogy 15-én és 17-én beérkezik négy javaslat építészektől jóváhagyásra, és 18-án kimegy 625 lakás fölépítésére az engedély az önkormányzattól.”

Hírdetés

Azonban hiába szólaltam fel a mai képviselő-testületi ülésen, hogy ezt a korrupciógyanús ügyet fejtse ki, és tegyen feljelentést, a DK politikusa nem volt hajlandó rá, ahogy semmilyen más ügyben sem láttunk elszámoltatási kísérletet, holott a választást a fideszes korrupció mindennapos emlegetésével nyerték meg.

A Mi Hazánk saját sikerének tartja a politikusbűnöző Lakos Imre kabinetvezető leváltását, azonban az általa Újbuda nyakára hozott Czeglédy Csaba ügyvédi irodájával kötött szerződések felmondását célzó előterjesztésemet sajnos ma is leszavazta az önkormányzat. A DK polgármestere megtagadta a Lakos Imrével való szakításuk közös megegyezésének részleteit firtató kérdéseimre való válaszadást is, így nem tudhatjuk, hogy hány millió forintos végkielégítést kapott néhány hetes munkája után a DK újbudai elnöke, de a Mi Hazánk közérdekű adatigényléssel fordul az önkormányzathoz, és szükség esetén pert is indít a közpénzek feltárására.

Ugyanígy elfogadhatatlan az önkormányzati cégek fideszes időszakban cikluson átnyúlóan (több esetben 2021. május 31-éig) megbízott vezetőinek titkos közös megegyezéssel történő leváltása, melynek költségvetési vonzatát képviselői kérdéseimre sem árulták el, hogy hány milliós prémiummal, végkielégítéssel távoznak a Fidesz cégvezetői. A Mi Hazánk bízik benne, hogy az önkormányzati szintű politikusbűnözés sem marad következmények nélkül, ahogy Dúró Dóra országgyűlési képviselőnk feljelentésére nemrég jogerősen elítéltek egy fideszes képviselőt.

Novák Előd újbudai önkormányzati képviselő, a Mi Hazánk alelnöke


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »