Fidesz-győzelem a demecseri időközi polgármester-választáson – csak a Munkáspárt múlta alul a Jobbik jelöltjét

Váradi László, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte az időközi polgármester-választást vasárnap Demecserben – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város jegyzője, helyi választási irodájának vezetője az előzetes eredményt az MTI-vel.

Mátyás B. Szabolcs elmondta, hogy Váradi László, a korábbi polgármester 1267 voksot kapott, míg a második helyen 943 szavazattal a független Rátkai Sándor, harmadikon pedig a szintén független Bartha Zoltán végzett, akire 84-en voksoltak. A további két polgármesterjelölt közül Balogh Róbert (Jobbik Magyarországért Mozgalom) 60, míg Szabó Zoltán (Magyar Munkáspárt) 6 szavazatot kapott.

Hírdetés

A jegyző megjegyezte, hogy a polgármester-választás mellett hat tagú képviselőtestületet is választottak vasárnap Demecserben, 37 jelölt közül. A voksok összeszámolása vasárnap késő este még tartott, az előzetes eredményt később hozzák nyilvánosságra.

Az időközi választást azért tartották a nyírségi településen, mert a képviselőtestület májusban 4:3 szavazataránnyal feloszlatta magát. A voksoláson a 3459 szavazásra jogosult közül 2384 szavazott, így a részvétel 69,92 százalékos volt.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »