Ficóék kenőpénz elfogadásával gyanúsítják a belügyminisztert

Ficóék kenőpénz elfogadásával gyanúsítják a belügyminisztert

Fico szerint a koalíció nem akar Mikulec leváltásáról tárgyalni, mert fél az igazságtól.

A koalíció azért utasította el a Roman Mikulec (OĽANO) leváltásáról szóló javaslat megvitatását, mert fél a belügyminiszter visszaéléseit leleplező igazságtól, jelentette ki hétfőn Robert Fico, a Smer-SD elnöke.

A koalíció hétfői obstrukciójával és a rendkívüli ülés elnapolásával kapcsolatban a koalíció kétszínűségéről beszélt.

„Egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy a kormánykoalíció ma nem volt hajlandó megvitatni a Smernek a belügyminiszter leváltását célzó javaslatát, és gyáván elmenekült a parlamentből” – közölte a pártelnök.

Hírdetés

Mikulecet kenőpénz elfogadásával gyanúsítják, valamint azzal, hogy többször is találkozott Matej Z.-vel, a pozsonyi Takáč-bűnbanda egyik tagjával a lakásán, hogy vallomásokról egyeztessenek.

A Smer-SD azt is felrója a miniszternek, hogy leállította a Matej Z. és két másik tanú ellen irányuló rendőrségi akciót. Fico szerint Mikulec felhasználja ezeket az embereket.

Ezzel kapcsolatban hamis tanúvallomásokat és hamis vádaskodást említett.

Cáfolta azt is, hogy az említett akció leállítására utasított volna bárkit. Hétfőn reggel bejelentette: Ficót feljelenti rágalmazás miatt.

(tasr/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »