Fico: Teljesen harcias légkör volt Párizsban, a békéről szó sem esett

Fico: Teljesen harcias légkör volt Párizsban, a békéről szó sem esett

Robert Fico (Smer-SD) kormányfő az európai vezetők hétfői megbeszélésén Párizsban megismételte a szlovák kormánykoalíció álláspontját, hogy sosem fog katonákat küldeni Ukrajnába. Erről a kormányfő tájékoztatott a közösségi hálón.

„Ahogy azt a pozsonyi tárgyalásokon előre feltételeztük, teljesen harcias, háborút támogató légkör volt Párizsban. A békéről szó sem esett, amit én személyesen nagyon sajnálok” – idézte Ficót a kormányhivatal sajtóosztálya.

Hírdetés

Párizsból való hazarepülése előtt a szlovák kormányfő azt nyilatkozta, az Emmanuel Macron francia elnök által összehívott találkozó bizalmas volt, ezért nem beszél arról, mit mondott a többi résztvevő.

Elmondása szerint a konferencián megismételte a szlovák kormány álláspontját. „A mi kormányunk a békét támogatja, a mi kormányunk elutasítja a háború folytatását, nem fogunk fegyvereket küldeni Ukrajnába, a civil projektekre összpontosítunk, de ami a legfontosabb, egyetértés van a kormánykoalícióban, hogy soha nem hagyjuk jóvá, hogy szlovák katona menjen Ukrajnába harcolni ebbe a háborúba” – tette hozzá Fico.

(TASR/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »