Fico: Szlovákia egyre aktívabb szerepet játszik az EU és Kína között

Fico: Szlovákia egyre aktívabb szerepet játszik az EU és Kína között Koleszár Linda2025. 09. 04., cs – 13:01 Pozsony/Peking |

Robert Fico (Smer) szlovák miniszterelnök csütörtökön Pekingben találkozott Hszi Csin-Ping kínai elnökkel. A kormányfő szerint a szlovák–kínai kapcsolatok szorosabbak, mint valaha, és Szlovákia egyre fontosabb szerepet kezd el betölteni Kína és az Európai Unió közötti kapcsolatokban is. Hszi elnök bejelentette, hogy következő európai utazása során Szlovákiába is ellátogat – tájékoztatott a szlovák kormányhivatal sajtóosztálya.

A kínai államfő ígéretet tett többek közt arra, hogy segít a ritkaföldfémek és ásványi anyagok Szlovákiába irányuló exportengedélyeinek kiadásában – az államfő szerint ezek a nyersanyagok elengedhetetlenek a szlovák ipar számára. Fico reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a kínai Gotion akkumulátorgyártó cég beruházását követően a kínai kormány további befektetők szlovákiai tevékenységét is támogatni fogja.

Fico üdvözölte, hogy a szlovák turisták 2026-ban is vízum nélkül utazhatnak Kínába.

„Hiszem, hogy hamarosan sor kerül a szlovák kulturális intézet megnyitására Pekingben, és a kínai intézetére Pozsonyban”

– tette hozzá a miniszterelnök.

Kapcsolódó cikkünk

A  második világháború befejezésének és a fasizmus legyőzésének 80. évfordulóját ünnepelte ma Kína, Pekingben azonban csak Szlovákia képviseltette magát kormányfői szinten az EU-ból és a fejlett országokból. Robert Fico ezt hibának tartja, saját szerepét hangsúlyozza, de Kína még a belorusz és az észak-koreai diktátorokat is komolyabb partnernek tartotta nála. 

Hszi Csin-ping kínai államfő és pártfőtitkár Vlagyimir Putyinnal és Kim Dzsongun észak-koreai diktátorral vezette a Tienanmen téri katonai parádéra tartó menetet. 

Még az ellenzékét börtönbe záró Aljakszandr Lukasenka belorusz elnök is a második sorba került, miközben Robert Fico csak a hátsó sorokban kapott helyet. 

Igaz Szijjártó Péter magyar külügyminiszter még nála is hátrább látható, de ő külügyminiszterként volt jelen a nagyszabású kínai ünnepségen. Ebből a menetből hiányolta Fico a nyugati vezetőket. Az ünnepségről nem csak az EU vezetői hiányoztak, nem voltak jelen  a széleseb értelemben vett fejlett országok, például az USA, Ausztrália, Japán, Kanada, Japán, Dél-Korea stb – vezetői sem. 

Putyinnal egyetértett Fico

A szlovák miniszterelnök szerint Hszi Csin-ping világosan jelezte, hogy  „a világ a béke és a háború közötti választás előtt áll, és Kína kész meghatározó szerepet játszani az új békerend kialakításában”. Fico már az előző nap találkozott Vlagyimir Putyinnal, a nyilatkozatokból az derült ki, hogy szinte mindenben egyetértett az Ukrajna ellen véres háborút folytató orosz elnökkel. Egyetértettek például abban, hogy Ukrajna soha nem lehet a NATO tagja, majd közös üzletről egyeztettek. 

Fico állítólag az orosz-ukrán háborúról is tárgyalt Putyinnal, és mint tájékoztatásában írta „több következtetést és üzenetet is leszűrt a megbeszélés során”, amit majd át akar adni pénteken Volodmir Zelenszkij ukrán elnöknek.  

Más egyebet azonban nem árult el a megbeszélésről.  

Az ellenzéki pártok élesen kritizálták a találkozót – az ellenzék közös nyilatkozatban szólította fel a kormányfőt arra, hogy képviselje az emberi jogokat, Ukrajnát, valamint álljon ki a kisebbségek mellett a megbeszéléseken. 

A Progresszív Szlovákia szerint Fico az európai demokratikus államok helyett a „tömeggyilkos Vlagyimir Putyint választotta, akivel szolgalelkű találkozót tart.” 

A PS úgy látja, hogy a Smer a NATO-ból és az Európai Unióból való távozást szorgalmazza, miközben a lakosság nagy része ezt elutasítja.  

Kapcsolódó cikkünk

Robert Fico kormányfő pekingi útja során találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – ahogy azt vasárnap jelezte. A két politikus a szlovák–orosz kapcsolatok normalizációjáról beszélt.

Fico szerint Szlovákia szempontjából kiemelten fontos, hogy az Oroszországgal ápolt kapcsolatok rendeződjenek, míg Putyin Pozsony külpolitikáját dicsérte. Az orosz fél szerint ez a stratégia gazdaságilag hoz pozitív eredményeket az országnak.

Vlagyimir Putyin szerint a szlovák–orosz üzleti együttműködés a későbbiekben is folytatódni fog. „Az önök néhány vállalata továbbra is eredményesen ténykedik az orosz piacon, ami hasznot hajt a szlovák gazdaság számára is” – jegyezte meg Putyin, aki szerint Moszkva továbbra is megbízható energetikai partnere marad Szlovákiának.

Fico úgy véli, a szlovák NATO- és EU-tagság az ország életterébe tartozik, ugyanakkor megosztott egy történetet egy békáról, amely egy kút aljáról szemléli az eseményeket, beszűkült módon. A miniszterelnök szerint ez a közmondásos béka épp az Európai Unió, amely képtelen megfelelő válaszokat adni a nagyvilágban történő eseményekre.

A két politikus egyetértett abban, hogy Ukrajna nem léphet be a NATO-ba. „Ez a végleges döntésem. Amennyiben viszont az uniós tagságról beszélünk, a kérdésben hajlandóak vagyunk együttműködni” – fejtette ki Fico. Vele összhangban Putyin is kijelentette, soha nem ellenezték Kijev uniós tagságát, a NATO-ban való részvétel azonban más bánásmód alá esik, mivel az Oroszország biztonságpolitikai érdekeivel ellentétes. Putyin kategorikusan elutasította, hogy az orosz fél egy Európa elleni támadást fontolgatna.

Fico a találkozón kifejtette, reméli, hogy a szlovákiai atomerőmű-bővítési projektek orosz–amerikai együttműködésben valósulnak meg. „Kapcsolatban vagyunk az amerikai Westinghouse vállalattal. Minden szlovákiai atomerőmű orosz gyártású reaktorokkal üzemel, miközben a létesítmények biztosítják be az ország energiaszükségletének több, mint felét. Szeretném, ha ezen a téren orosz-amerikai együttműködés alakulna ki” – nyilatkozta Fico.

Az ellenzéki pártok élesen kritizálták a találkozót – Fico utazásának napján az ellenzék közös nyilatkozatban szólította fel a kormányfőt arra, hogy képviselje az emberi jogokat, Ukrajnát, valamint álljon ki a kisebbségek mellett a megbeszéléseken. A Progresszív Szlovákia szerint Fico az európai demokratikus államok helyett a „tömeggyilkos Vlagyimir Putyint választotta, akivel szolgalelkű találkozót tart.” A PS úgy látja, hogy a Smer a NATO-ból és az Európai Unióból való távozást szorgalmazza, miközben a lakosság nagy része ezt elutasítja. Michal Šípoš (Szlovákia mozgalom) szerint a legkellemetlenebb kérdés, amit Fico feltett Putyinnak, az a hogylétére vonatkozott és az egész találkozót szégyenletesként lehet jellemezni.

Peter Pellegrini államfő sokkal megengedőbben nyilatkozott a találkozóról – úgy látja, hogy Fico gyors egymásutánban lebonyolított beszélgetései az orosz, kínai és ukrán vezetőkkel hozzájárulhatnak a nemzetközi párbeszédhez és erősíthetik a békefolyamatot.

Kapcsolódó cikkünk

A tavaly meghirdetett négy égtáj politikája kapcsán egyértelműen keletet részesíti előnyben Robert Fico. A miniszterelnök már ma Kínába utazik és nem csak Hszi Csin-ping elnökkel, hanem orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal is egyeztet.

A találkozó tényét a hétvégén erősítette meg Jurij Usakov, a Kreml külpolitikai tanácsadója, de egyelőre nem tudni, csak sejteni, pontosan milyen témákról is egyeztet majd egymással a két politikus. Fico elvben a szeptember harmadikán tartott győzelem napi parádé alkalmából keresi fel az ázsiai országot – ezen a napon emlékezik Kína a második világháború végére. Szerdán a japán katonai fegyverletétel nyolcvanadik évfordulóját ünneplik, a hadsereg demonstrációjával egybekötött ünnepség kézenfekvő alkalom Peking diplomáciai erejének és befolyásának nyilvános prezentálására egy olyan nemzetközi környezetben, amelyben kiéleződtek a Kína és az Egyesült Államok közti ellentétek.

Együtt a barátok

A sajtóinformációk szerint összesen 26 államfő és miniszterelnök látogat el Pekingbe, Fico státusza azonban különleges: a szlovák kormányfő az egyetlen, aki a nyugati tömbből miniszterelnöki státuszban érkezik. További két uniós tagállam, Bulgária és Magyarország szintén képviselteti magát az ünnepségen, de alacsonyabb szinten. Akad még egy közép-európai vendég Pekingben: Aleksandar Vučić szerb államfő.

A kínai befolyásépítésre jellemző, hogy pontosan milyen államok is tartják fontosnak a személyes részvételt a több tízezer katonát megmozgató megemlékezésen. Vlagyimir Putyin orosz elnök mellett szimbolikusnak számít az észak-koreai vezető, Kim Dzsongun jelenléte.

A további listából is látszik, milyen országok köteleződnek el a kínai blokk mellett: a teljesség igénye nélkül Kambodzsa, Vietnám, Indonézia, Malajzia, Pakisztán, a közép-ázsiai posztszovjet országok, Azerbajdzsán, Örményország, Fehéroroszország, valamint Kuba is a legfelsőbb szinten képviselteti magát a parádén.

Fico keleti menete

Gyakorlatilag elmondható, hogy Fico és Putyin személyes találkozói az utóbbi időben rendszeressé váltak. A szlovák kormányfő 2024. decemberében még előzetes bejelentés nélkül, csendben utazott Moszkvába, hogy a gázválságról egyeztessen, májusban azonban már szimbolikusan is felvállalta az orosz kapcsolatait, mikor szintén úttörő szerepet vállalva a moszkvai győzelmi napi katonai felvonulást látogatta meg.

A kormányfő a legújabb értelmezése szerint egyfajta sajátos megemlékező-békemissziót folytat éppen. Fico a második világháború lezárására hivatkozva járt Moszkvában és ugyanezzel az indokkal érkezik Kínába is. 

Érdekesség, hogy tavaly augusztusban Fico feltűnt Normandiában, a nyugati áldozatokra emlékezve (a hivatalos ünnepséget viszont a betegségéből való lábadozás miatt akkor lekéste) és az Egyesült Államokat is szóba hozta, mint lehetséges utazási célpontot.

A szimbolikus lépéseken túl azonban a kormányfő a béketeremtésért nem sokat tesz: nincs árulkodó jel arról, hogy Szlovákia bármilyen szempontból is közvetíteni szeretne például az orosz-ukrán háború kapcsán.

Kínai kapcsolat

Maga Fico 11 hónap után keresi fel ismét Kínát: 2024 őszén egy népes üzleti delegáció élén utazott el az ázsiai országba, hogy miniszteri szintű kétoldalú megállapodásokat kössön és erősítse az államközi gazdasági együttműködést. Az első útja azonban viszonylag kevés konkrét gazdasági haszonnal mérhető eredményt hozott: üzleti vízummentesség, légijáratok, kulturális együttműködés született a delegáció útjából.

Akad azonban két olyan kínai stratégiai befektetés, ami hosszú távon is munkahelyeket hozhat Szlovákiába. Az egyik az eredetileg svéd, de kínai tulajdonba került Volvo autógyár-projektje. A beruházás már évekkel korábban megkezdődött, Ficótól függetlenül 2022-ben született róla döntés.

A szlovák kormányfőhöz jobban kötődik az az óriásberuházás, amely Szlovákia történetében is különösen nagy értékű befektetésnek számít: a Gotion Surányba tervezett akkumulátorgyártó vállalata.

Ez a projekt az elmúlt időszakban komoly polgári tiltakozással nézett szembe, de a nyáron – Robert Fico aktív közreműködésével is – megkapta az első engedélyeket. Fico abban reménykedik, hogy huzamosabb időn belül újabb kínai beruházások tűnhetnek fel Szlovákiában. Arról viszont, hogy milyen témában tárgyal Putyinnal, semmilyen információ nem került napvilágra.

Ellenzéki nyílt levél

Az ellenzéki képviselők nagyobb csoportja hétfő délután nyílt levelet intézett Ficóhoz a kínai útja kapcsán: arra kérik a kormányfőt, hogy az ország uniós és NATO-tagságával összhangban tegyen lépéseket a nyugati értékek képviseletére. Az ellenzék azt várja a miniszterelnöktől, hogy kérje Kínától az orosz tevékenység támogatásának beszüntetését Ukrajnában, valamint lépjen fel a Tajvan elleni nyomásgyakorlás kapcsán is – mivel a konfliktus fokozódásának katasztrofális globális és biztonságpolitikai következményei lennének. Az ellenzék azt is elvárná, hogy Fico hozza szóba a keresztények, az ujgurok és tibetiek közösségét érintő rossz bánásmódot. A deklarációt az összes ellenzéki párt frakciójából érkező képviselők aláírták.

Putyin után Zelenszkij

Fico ma (hétfő) délután bejelentette, hogy a diplomáciai körútja nem ér véget Pekingben a héten: pénteken Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel egyeztet majd. Miután hazatért Ázsiából, csütörtök este Kelet-Szlovákiába utazik, hogy sort kerítsen a kétoldalú találkozóra pénteken. Fico állítása szerint a kínai útról Kaja Kallast, az uniós külügyminisztert is értesítette. 

Kapcsolódó cikkünk

Robert Fico (Smer) miniszterelnök különgépe csütörtök este landolt Moszkvában, ahova jelentős kerülővel tudott csak elrepülni.

Fico még csütörtök este találkozott a szerb elnökkel, Aleksandar Vučić-csal is Moszkvában – számolt be róla a TASR a szerb Novosti.rs portál alapján. Mindketten a második világháború befejezésének 80. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségekre utztak Mozskvába.

Fico csütörtök este érkezett meg Moszkvába. A szlovák belügyminisztérium különgépe Magyarországon és Románián keresztül, majd a Fekete-tenger és Grúzia felett repülve jutott el az orosz fővárosba, mivel Észtország, Litvánia és Lettország nem engedélyezték a légterük használatát.

Vučić egy nappal korábban érkezett meg az orosz fővárosba. A Ficóval való találkozás alkalmából a szerb elnök az Instagram-oldalán ezt írta:

Testvéri találkozó Robert Fico szlovák miniszterelnökkel ma este Moszkvában. A szerbek és szlovákok örökké testvérek!

Közzétett egy videót is, amelyen egymás kezét szorongatják Ficóval.

A Denník N egy Telegram-videóra hivatkozva arról számolt be, hogy péntek reggel Vlagyimir Putyin orosz elnök fogadta Ficót a Kremlben. A tervek szerint a szlovák kormányfő moszkvai látogatása során bilaterális tárgyalásokat folytat rajta kívül Hszi Csin-ping kínai elnökkel, Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnökkel, valamint Vietnam legfőbb vezetőjével.

Közben már elkezdődött a katonai parádé a Vörös téren, Putyin mellett a tribünön Hszi Csin-ping kínai elnök foglalt helyet. Robert Fico hivatalos programjában nem szerepelt, hogy részt vesz a parádén, és nem látszik a felvételeken sem, amelyeket a tribünről készítettek. Több külföldi politikus jelen van a Vörös téren, köztük a szerb elnök is.

Az idei ünnepségeket beárnyékolták az ukrán dróntámadásokról szóló hírek Moszkva ellen – írja a TASR. Az orosz légitársaság, az Aeroflot szerdán reggel több mint száz Moszkvába tartó vagy onnan induló járatot törölt, és több mint 140 másikat elhalasztott, az állítólagos ukrán dróntámadások miatti fenyegetés okán.

Újra az EU-t bírálta, de tárgyalt Lukasenkával és Vučićcsal

A szerdai megbeszéléseit újra az EU kritikájával vezette fel. „Ismét sajnálatomat fejezem ki, hogy az EU tagállamainak legfelső vezetői hiányoztak egy ilyen globális jelentőségű eseményről” – írta Fico. Szerinte nem sikerült Kínát elszigetelniük. 

Hírdetés

Egyeztetett viszont  Aljakszandr Lukasenka belorusz elnökkel, de nem az emberi jogok betartásáról tárgyaltak. 

„A fehérorosz elnökkel egyetértettünk abban, hogy megfelelő lenne egy közös találkozó, mivel jelentősen alábecsüljük a gazdasági együttműködés lehetőségeit” 

– írta Fico. Tárgyalt Alekszandar Vučić szerb elnökkel is, de a Vajdaságban megvert szlovákokat nem hozta fel, viszont megbeszélték „a külföldi hatalmak szlovák és szerb belpolitikába való beavatkozását”.  

Fico holnap tárgyal Hszi Csin-ping kínai államfővel, majd közvetlenül a Szlovákiába indulása előtt még Kína alelnökével, Han Csenggel is. A kormányfő péntek hajnalban érkezik meg Kassára, ahol Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel találkozik

Kapcsolódó cikkünk

Robert Fico (Smer) miniszterelnök bírálta Ukrajna energiainfrastruktúrára mért támadásait a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott keddi megbeszélésen. Megerősítette, hogy pénteken beszélni akar erről Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, akivel Ungváron, a szlovák határ közelében találkozik – közölte sajtónyilatkozatában a miniszterelnök.

„Nagyon élesen reagálunk a kőolajvezeték ellen intézett támadásokra” – jelentette ki Fico. „Pénteken Ungváron találkozom az ukrán elnökkel, és nagyon komolyan fel fogom tenni ezt a kérdést, mert nem lehet ilyen módon támadni a Szlovákia számára létfontosságú infrastruktúrát” – közölte a miniszterelnök.

Fico azt is elmondta az orosz elnöknek, nem érti az Európai Unió egyes döntéseit, és támogatja a két ország közötti kapcsolatok normalizálását. „Nem értem az EU egyes döntéseit, ezért szeretném ezen a találkozón nagyon nyíltan elmondani, hogy rendkívül fontos számunkra a Szlovákia és Oroszország közötti kapcsolatok normalizálása” – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Kapcsolódó cikkünk

Robert Fico kormányfő pekingi útja során találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – ahogy azt vasárnap jelezte. A két politikus a szlovák–orosz kapcsolatok normalizációjáról beszélt.

Fico szerint Szlovákia szempontjából kiemelten fontos, hogy az Oroszországgal ápolt kapcsolatok rendeződjenek, míg Putyin Pozsony külpolitikáját dicsérte. Az orosz fél szerint ez a stratégia gazdaságilag hoz pozitív eredményeket az országnak.

Vlagyimir Putyin szerint a szlovák–orosz üzleti együttműködés a későbbiekben is folytatódni fog. „Az önök néhány vállalata továbbra is eredményesen ténykedik az orosz piacon, ami hasznot hajt a szlovák gazdaság számára is” – jegyezte meg Putyin, aki szerint Moszkva továbbra is megbízható energetikai partnere marad Szlovákiának.

Fico úgy véli, a szlovák NATO- és EU-tagság az ország életterébe tartozik, ugyanakkor megosztott egy történetet egy békáról, amely egy kút aljáról szemléli az eseményeket, beszűkült módon. A miniszterelnök szerint ez a közmondásos béka épp az Európai Unió, amely képtelen megfelelő válaszokat adni a nagyvilágban történő eseményekre.

A két politikus egyetértett abban, hogy Ukrajna nem léphet be a NATO-ba. „Ez a végleges döntésem. Amennyiben viszont az uniós tagságról beszélünk, a kérdésben hajlandóak vagyunk együttműködni” – fejtette ki Fico. Vele összhangban Putyin is kijelentette, soha nem ellenezték Kijev uniós tagságát, a NATO-ban való részvétel azonban más bánásmód alá esik, mivel az Oroszország biztonságpolitikai érdekeivel ellentétes. Putyin kategorikusan elutasította, hogy az orosz fél egy Európa elleni támadást fontolgatna.

Fico a találkozón kifejtette, reméli, hogy a szlovákiai atomerőmű-bővítési projektek orosz–amerikai együttműködésben valósulnak meg. „Kapcsolatban vagyunk az amerikai Westinghouse vállalattal. Minden szlovákiai atomerőmű orosz gyártású reaktorokkal üzemel, miközben a létesítmények biztosítják be az ország energiaszükségletének több, mint felét. Szeretném, ha ezen a téren orosz-amerikai együttműködés alakulna ki” – nyilatkozta Fico.

Az ellenzéki pártok élesen kritizálták a találkozót – Fico utazásának napján az ellenzék közös nyilatkozatban szólította fel a kormányfőt arra, hogy képviselje az emberi jogokat, Ukrajnát, valamint álljon ki a kisebbségek mellett a megbeszéléseken. A Progresszív Szlovákia szerint Fico az európai demokratikus államok helyett a „tömeggyilkos Vlagyimir Putyint választotta, akivel szolgalelkű találkozót tart.” A PS úgy látja, hogy a Smer a NATO-ból és az Európai Unióból való távozást szorgalmazza, miközben a lakosság nagy része ezt elutasítja. Michal Šípoš (Szlovákia mozgalom) szerint a legkellemetlenebb kérdés, amit Fico feltett Putyinnak, az a hogylétére vonatkozott és az egész találkozót szégyenletesként lehet jellemezni.

Peter Pellegrini államfő sokkal megengedőbben nyilatkozott a találkozóról – úgy látja, hogy Fico gyors egymásutánban lebonyolított beszélgetései az orosz, kínai és ukrán vezetőkkel hozzájárulhatnak a nemzetközi párbeszédhez és erősíthetik a békefolyamatot.

Kapcsolódó cikkünk

A tavaly meghirdetett négy égtáj politikája kapcsán egyértelműen keletet részesíti előnyben Robert Fico. A miniszterelnök már ma Kínába utazik és nem csak Hszi Csin-ping elnökkel, hanem orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal is egyeztet.

A találkozó tényét a hétvégén erősítette meg Jurij Usakov, a Kreml külpolitikai tanácsadója, de egyelőre nem tudni, csak sejteni, pontosan milyen témákról is egyeztet majd egymással a két politikus. Fico elvben a szeptember harmadikán tartott győzelem napi parádé alkalmából keresi fel az ázsiai országot – ezen a napon emlékezik Kína a második világháború végére. Szerdán a japán katonai fegyverletétel nyolcvanadik évfordulóját ünneplik, a hadsereg demonstrációjával egybekötött ünnepség kézenfekvő alkalom Peking diplomáciai erejének és befolyásának nyilvános prezentálására egy olyan nemzetközi környezetben, amelyben kiéleződtek a Kína és az Egyesült Államok közti ellentétek.

Együtt a barátok

A sajtóinformációk szerint összesen 26 államfő és miniszterelnök látogat el Pekingbe, Fico státusza azonban különleges: a szlovák kormányfő az egyetlen, aki a nyugati tömbből miniszterelnöki státuszban érkezik. További két uniós tagállam, Bulgária és Magyarország szintén képviselteti magát az ünnepségen, de alacsonyabb szinten. Akad még egy közép-európai vendég Pekingben: Aleksandar Vučić szerb államfő.

A kínai befolyásépítésre jellemző, hogy pontosan milyen államok is tartják fontosnak a személyes részvételt a több tízezer katonát megmozgató megemlékezésen. Vlagyimir Putyin orosz elnök mellett szimbolikusnak számít az észak-koreai vezető, Kim Dzsongun jelenléte.

A további listából is látszik, milyen országok köteleződnek el a kínai blokk mellett: a teljesség igénye nélkül Kambodzsa, Vietnám, Indonézia, Malajzia, Pakisztán, a közép-ázsiai posztszovjet országok, Azerbajdzsán, Örményország, Fehéroroszország, valamint Kuba is a legfelsőbb szinten képviselteti magát a parádén.

Fico keleti menete

Gyakorlatilag elmondható, hogy Fico és Putyin személyes találkozói az utóbbi időben rendszeressé váltak. A szlovák kormányfő 2024. decemberében még előzetes bejelentés nélkül, csendben utazott Moszkvába, hogy a gázválságról egyeztessen, májusban azonban már szimbolikusan is felvállalta az orosz kapcsolatait, mikor szintén úttörő szerepet vállalva a moszkvai győzelmi napi katonai felvonulást látogatta meg.

A kormányfő a legújabb értelmezése szerint egyfajta sajátos megemlékező-békemissziót folytat éppen. Fico a második világháború lezárására hivatkozva járt Moszkvában és ugyanezzel az indokkal érkezik Kínába is. 

Érdekesség, hogy tavaly augusztusban Fico feltűnt Normandiában, a nyugati áldozatokra emlékezve (a hivatalos ünnepséget viszont a betegségéből való lábadozás miatt akkor lekéste) és az Egyesült Államokat is szóba hozta, mint lehetséges utazási célpontot.

A szimbolikus lépéseken túl azonban a kormányfő a béketeremtésért nem sokat tesz: nincs árulkodó jel arról, hogy Szlovákia bármilyen szempontból is közvetíteni szeretne például az orosz-ukrán háború kapcsán.

Kínai kapcsolat

Maga Fico 11 hónap után keresi fel ismét Kínát: 2024 őszén egy népes üzleti delegáció élén utazott el az ázsiai országba, hogy miniszteri szintű kétoldalú megállapodásokat kössön és erősítse az államközi gazdasági együttműködést. Az első útja azonban viszonylag kevés konkrét gazdasági haszonnal mérhető eredményt hozott: üzleti vízummentesség, légijáratok, kulturális együttműködés született a delegáció útjából.

Akad azonban két olyan kínai stratégiai befektetés, ami hosszú távon is munkahelyeket hozhat Szlovákiába. Az egyik az eredetileg svéd, de kínai tulajdonba került Volvo autógyár-projektje. A beruházás már évekkel korábban megkezdődött, Ficótól függetlenül 2022-ben született róla döntés.

A szlovák kormányfőhöz jobban kötődik az az óriásberuházás, amely Szlovákia történetében is különösen nagy értékű befektetésnek számít: a Gotion Surányba tervezett akkumulátorgyártó vállalata.

Ez a projekt az elmúlt időszakban komoly polgári tiltakozással nézett szembe, de a nyáron – Robert Fico aktív közreműködésével is – megkapta az első engedélyeket. Fico abban reménykedik, hogy huzamosabb időn belül újabb kínai beruházások tűnhetnek fel Szlovákiában. Arról viszont, hogy milyen témában tárgyal Putyinnal, semmilyen információ nem került napvilágra.

Ellenzéki nyílt levél

Az ellenzéki képviselők nagyobb csoportja hétfő délután nyílt levelet intézett Ficóhoz a kínai útja kapcsán: arra kérik a kormányfőt, hogy az ország uniós és NATO-tagságával összhangban tegyen lépéseket a nyugati értékek képviseletére. Az ellenzék azt várja a miniszterelnöktől, hogy kérje Kínától az orosz tevékenység támogatásának beszüntetését Ukrajnában, valamint lépjen fel a Tajvan elleni nyomásgyakorlás kapcsán is – mivel a konfliktus fokozódásának katasztrofális globális és biztonságpolitikai következményei lennének. Az ellenzék azt is elvárná, hogy Fico hozza szóba a keresztények, az ujgurok és tibetiek közösségét érintő rossz bánásmódot. A deklarációt az összes ellenzéki párt frakciójából érkező képviselők aláírták.

Putyin után Zelenszkij

Fico ma (hétfő) délután bejelentette, hogy a diplomáciai körútja nem ér véget Pekingben a héten: pénteken Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel egyeztet majd. Miután hazatért Ázsiából, csütörtök este Kelet-Szlovákiába utazik, hogy sort kerítsen a kétoldalú találkozóra pénteken. Fico állítása szerint a kínai útról Kaja Kallast, az uniós külügyminisztert is értesítette. 

Kapcsolódó cikkünk

Robert Fico (Smer) miniszterelnök különgépe csütörtök este landolt Moszkvában, ahova jelentős kerülővel tudott csak elrepülni.

Fico még csütörtök este találkozott a szerb elnökkel, Aleksandar Vučić-csal is Moszkvában – számolt be róla a TASR a szerb Novosti.rs portál alapján. Mindketten a második világháború befejezésének 80. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségekre utztak Mozskvába.

Fico csütörtök este érkezett meg Moszkvába. A szlovák belügyminisztérium különgépe Magyarországon és Románián keresztül, majd a Fekete-tenger és Grúzia felett repülve jutott el az orosz fővárosba, mivel Észtország, Litvánia és Lettország nem engedélyezték a légterük használatát.

Vučić egy nappal korábban érkezett meg az orosz fővárosba. A Ficóval való találkozás alkalmából a szerb elnök az Instagram-oldalán ezt írta:

Testvéri találkozó Robert Fico szlovák miniszterelnökkel ma este Moszkvában. A szerbek és szlovákok örökké testvérek!

Közzétett egy videót is, amelyen egymás kezét szorongatják Ficóval.

A Denník N egy Telegram-videóra hivatkozva arról számolt be, hogy péntek reggel Vlagyimir Putyin orosz elnök fogadta Ficót a Kremlben. A tervek szerint a szlovák kormányfő moszkvai látogatása során bilaterális tárgyalásokat folytat rajta kívül Hszi Csin-ping kínai elnökkel, Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnökkel, valamint Vietnam legfőbb vezetőjével.

Közben már elkezdődött a katonai parádé a Vörös téren, Putyin mellett a tribünön Hszi Csin-ping kínai elnök foglalt helyet. Robert Fico hivatalos programjában nem szerepelt, hogy részt vesz a parádén, és nem látszik a felvételeken sem, amelyeket a tribünről készítettek. Több külföldi politikus jelen van a Vörös téren, köztük a szerb elnök is.

Az idei ünnepségeket beárnyékolták az ukrán dróntámadásokról szóló hírek Moszkva ellen – írja a TASR. Az orosz légitársaság, az Aeroflot szerdán reggel több mint száz Moszkvába tartó vagy onnan induló járatot törölt, és több mint 140 másikat elhalasztott, az állítólagos ukrán dróntámadások miatti fenyegetés okán.

Fico hozzátette, hogy Pozsony továbbra is együtt akar működni Moszkvával több területen, például az energetika, valamint a kőolaj- és földgázellátás terén is. „Ami a TurkStream-en keresztül érkező gázt illeti, fokozatosan növekszik a mennyiség, lassan eléri az évi négymilliárd köbmétert – közölte Fico.

Megerősítette, hogy Szlovákia nem fogja megszavazni az Európai Bizottságnak azt a tervét, amely szerint 2028. január 1-jétől megszűnne az orosz földgázszállítás. Kifejtette, meggyőződése, hogy addig „még sok minden változhat”, és nem fog életbe lépni ez az intézkedés, mert jelentős károkat okozna az európai országoknak

A találkozó után Putyin és Fico négyszemközt vitatta meg a „legkényesebb kérdések” – közölte a TASS hírügynökség értesülései alapján Jurij Usakov, a Kreml tanácsadója.

Fico a közösségi hálón egy későbbi bejegyzésében megerősítette, hogy a találkozó után Putyinnal majdnem egy órát beszéltek négyszemközt, elsősorban az ukrajnai háborúról. A beszélgetés után Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel is beszélt személyesen.

Az orosz elnök tájékoztatta Ficót az alaszkai tárgyalások lefolyásáról, melyeket Donald Trump amerikai elnökkel folytatott, valamint a háború végének kilátásairól. Fico a beszélgetésből „több következtetést és üzenetet is levont, melyeket pénteken át akar adni Zelenszkijnek”.

A kormányfő bejegyzésében jelezte, hogy szerdán részt vesz a második világháború Ázsiában való befejeződésének 80. évfordulóján tartott katonai díszszemlén, majd kétoldalú tárgyalásokon vesz részt Luong Cuong vietnami és Alekszandar Vucsics szerb elnökkel.

A kormányfő Hszi elnökkel Ukrajnáról, a nemzetközi közösség reformjáról is tárgyalt, továbbá értékelték a második világháború befejezésének 80. évfordulója alkalmából szeptember 3-án Pekingben tartott ünnepség hatását is. Az eseményen több mint 20 világvezető vett részt, köztük Vlagyimir Putyin orosz elnök és Kim Dzsongun, Észak-Korea vezetője.

A szlovák miniszterelnök a találkozó kapcsán erősen bírálta az európai vezetőket:

„Megismételtem, hogy míg mások a katonai parádékra helyezik a hangsúlyt, én személy szerint sokkal fontosabbnak tartom a tegnap elhangzott politikai üzeneteket. Ezeket nem lehet sem figyelmen kívül hagyni, sem elhallgatni. Az EU-tagállamok kormányfői dughatják a fejüket a homokba, amilyen mélyre csak szeretnék – az EU a rövidlátó külpolitikája és önelégültsége miatt ma már nem a második, hanem talán a harmadik vágányon halad.”

Fico szeptember 2-án, kedden kezdte meg kínai látogatását, amely során az orosz elnökkel, Vlagyimir Putyinnal is találkozott. Szerdán részt vett a katonai díszszemlén, és találkozott Aleksandar Vučić szerb elnökkel, valamint Luong Cuong vietnámi államfővel is. A program zárásaként a szlovák miniszterelnök vacsorán vesz részt Han Cseng kínai alelnök vendégeként.

Kínából történő hazatérését követően a miniszterelnök Kelet-Szlovákiába utazik, ahonnan tovább indul Ungvárra, hogy találkozzon Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és Julija Szviridenko ukrán miniszterelnökkel. Fico nem zárta ki egy informális találkozó lehetőségét António Costával, az Európai Tanács elnökével sem, aki szintén jelen lesz az eseményen.

Kapcsolódó cikkünk

Robert Fico (Smer) kormányfő kedden háromnapos hivatalos látogatásra érkezett Kínába.

Fico részt vesz a második világháború befejezésének 80. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken, valamint több kétoldalú megbeszélést is folytat. 

A miniszterelnök a tervek szerint kedden találkozik Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Szerdán koszorút helyez el a pekingi Mennyei béke téren álló Példátlan Hősök emlékművénél, tisztelegve a második világháború hősei előtt.

Csütörtökön a kormányfő tárgyalásokat folytat Hszi Csin-ping kínai államfővel, valamint Han Cseng kínai alelnökkel is.

Kapcsolódó cikkünk

Robert Fico (Smer) kormányfő a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) Tiencsinben zajló csúcstalálkozóján találkozik Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – közölte vasárnap Jurij Usakov, az államfő külpolitikai tanácsadója az orosz TASS hírügynökség szerint.

Usakov újságírói kérdésre megerősítette, hogy a találkozót előkészítik, ám sem a pontos időpontról, sem a tervezett napirendi pontokról nem adott tájékoztatást.

A francia AFP hírügynökség arról számolt be, hogy Fico szerdán Pekingben részt vesz a második világháború ázsiai lezárásának 80. évfordulója alkalmából rendezett katonai parádén.

Putyin és Fico legutóbb májusban találkozott Moszkvában, a második világháború európai befejezésének évfordulós ünnepségein.

Kapcsolódó cikkünk

Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap Kínába érkezett, hogy részt vegyen a Sanghaji Együttműködési Szervezet csúcstalálkozóján, ahol a világ népességének több mint 40 százalékát képviselő vezetők gyűlnek össze. A fórum célja, hogy a részt vevő országok közösen alakítsanak ki alternatív együttműködési keretet a nyugati befolyással szemben.

A Sky News beszámolója szerint a találkozón 26 állam- és kormányfő vesz részt, köztük Oroszország, Irán, India, Pakisztán, Törökország és Fehéroroszország vezetői. A csúcstalálkozót sokan úgy értelmezik, mint kísérletet arra, hogy az érintett országok szorosabb politikai és gazdasági szövetséget hozzanak létre, válaszul az Egyesült Államok és szövetségesei lépéseire.

Putyin mellett Narendra Modi indiai miniszterelnök is Kínába érkezett. Mindkét ország gazdaságát érzékenyen érintik az amerikai intézkedések: Donald Trump amerikai elnök magas vámokat vetett ki az indiai árukra, miután Delhi folytatta az orosz olaj vásárlását, míg Moszkvát továbbra is széleskörű szankciók sújtják az ukrajnai háború miatt.

Az orosz elnököt vörös szőnyeggel fogadták Tiencsinben – írja a BBC. Innen Pekingbe utazik, ahol szerdán Hszi Csin-ping kínai elnök hivatalosan is fogadja majd. A csúcstalálkozóhoz időzítve Kim Dzsongun, Észak-Korea vezetője is Kínába érkezik, hogy részt vegyen a kínai győzelmi napi katonai parádén. Diplomáciai források szerint nem kizárt, hogy Putyin és Kim kétoldalú megbeszélést is tart az esemény során.

(hvg.hu)

Kapcsolódó cikkünk

A Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) mostani csúcstalálkozójának célja a konszenzus megteremtése, az együttműködés lendületének növelése és a fejlődési irányok kijelölése – hangsúlyozta Hszi Csin-ping kínai államfő vasárnap az észak-kínai kikötővárosban, Tiencsinben tartott üdvözlő fogadáson.

A kínai elnök szerint a szervezet megalakulása óta a „sanghaji szellemiség” jegyében erősíti a tagállamok közötti bizalmat, és mélyíti az együttműködést.

Hszi Csin-ping rámutatott: a száz éve nem látott világméretű változások és az egyre növekvő bizonytalanság miatt a Sanghaji Együttműködési Szervezetre még nagyobb felelősség hárul a regionális béke megőrzésében és a fejlődés előmozdításában.

„Meg vagyok győződve arról, hogy a közös erőfeszítéseknek köszönhetően a csúcstalálkozó sikeres lesz, a Sanghaji Együttműködési Szervezet pedig nagyobb szerepet játszik majd a tagállamok együttműködésének erősítésében és a globális dél országainak egységében” – közölte Hszi Csin-ping a díszvacsorán.

A Sanghaji Együttműködési Szervezetét Kína, Oroszország és a közép-ázsiai államok alapították 2001-ben a terrorizmus elleni küzdelem és a gazdasági együttműködés előmozdítása érdekében. Jelenleg tíz országot foglal magában, köztük az alapítók mellett Iránt, Indiát, Pakisztánt és Fehéroroszországot.

Kapcsolódó cikkünk

Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap Kínába érkezett, hogy részt vegyen a Sanghaji Együttműködési Szervezet csúcstalálkozóján, ahol a világ népességének több mint 40 százalékát képviselő vezetők gyűlnek össze. A fórum célja, hogy a részt vevő országok közösen alakítsanak ki alternatív együttműködési keretet a nyugati befolyással szemben.

A Sky News beszámolója szerint a találkozón 26 állam- és kormányfő vesz részt, köztük Oroszország, Irán, India, Pakisztán, Törökország és Fehéroroszország vezetői. A csúcstalálkozót sokan úgy értelmezik, mint kísérletet arra, hogy az érintett országok szorosabb politikai és gazdasági szövetséget hozzanak létre, válaszul az Egyesült Államok és szövetségesei lépéseire.

Putyin mellett Narendra Modi indiai miniszterelnök is Kínába érkezett. Mindkét ország gazdaságát érzékenyen érintik az amerikai intézkedések: Donald Trump amerikai elnök magas vámokat vetett ki az indiai árukra, miután Delhi folytatta az orosz olaj vásárlását, míg Moszkvát továbbra is széleskörű szankciók sújtják az ukrajnai háború miatt.

Az orosz elnököt vörös szőnyeggel fogadták Tiencsinben – írja a BBC. Innen Pekingbe utazik, ahol szerdán Hszi Csin-ping kínai elnök hivatalosan is fogadja majd. A csúcstalálkozóhoz időzítve Kim Dzsongun, Észak-Korea vezetője is Kínába érkezik, hogy részt vegyen a kínai győzelmi napi katonai parádén. Diplomáciai források szerint nem kizárt, hogy Putyin és Kim kétoldalú megbeszélést is tart az esemény során.

(hvg.hu)

Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »